(…) A hír, hogy elmaradt a múltheti kormányülés azért, mert Andrej Danko megtiltotta minisztereinek a részvételt azt üzente a nyilvánosságnak, hogy a koalícióban komoly ellentétek vannak. Ezért pár óra után maga a miniszterelnök „cáfolta meg” az egészet: „Találkoztam az SNS elnökével Andrej Dankoval. Minden el van rendezve, nincs krízis”. Sok dolog viszont arról tanúskodik, hogy nincs annyira „elrendezve” az egész.

 

Ha tényleg úgy lenne, ahogy Robert Fico állította, akkor azt a másik fél is megerősítené. Az SNS elnöke a kormányfő kijelentései után csak annyit mondott az újságíróknak, hogy mindent a koalíciós tanácson oldanak majd meg. Van különbség aközött, ha valamint elrendeztek, vagy épp próbálják megoldani. Ha valami el van „rendezve”, az az, hogy a Smer-SD elnöke megakadályozta az ellentét kirobbanását a nyilvánosság előtt.

 

(…)

Ha eltekintünk a politikai kijelentésektől, akkor rögtön érthető lesz a helyzet. A koalícióban komoly ellentétek vannak, nem csak a beismert dolgokban (tanárok fizetése), hanem leginkább nem beismertekben, amelyek az Árszabályozási Hivatalt (ÚRSO) érintik. R.Fico nyilvánvalóan arra támaszkodik, hogy július 24-igm amikor újabb kormányülés lesz, megegyezik Dankoval, vagyis majd elmondhatja, hogy nincs és nem is volt koalíciós krízis.

 hirdetes_810x300  

 

Ha ez sikerül neki, az nem lesz olcsó, ugyanis A.Danko februárban a hivatal ügyében nagyon elkötelezett volt. Ha nagy igyekezetének eredménye mindössze annyi lenne, hogy az ÚRSO éléről távozott egy kormányfőhöz közeli ember, majd pedig egy hozzá még közelebb álló került a helyére, akkor még a saját szemében is nevetségessé válna.

 

A kérdés az, hogy az „ellenérték”, amit szenvedéséért R.Fico kínál neki, elegendő lesz-e ahhoz, hogy meggyógyítsa traumáját. Ha nem, akkor a válságot csak elhalasztották – július hatodikáról huszonnegyedikére.

 

eTrend.sk –  Čo dostane Danko za to, že si Fico nainštaluje svojho Jahnátka
kép: SME

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!