Mit gondol arról, hogy előkerült a Gorilla-ügy hangfelvétele és azt épp Marián Kočner széfjében találták meg?

 

Nem lepett meg.

 

Miért?

 hirdetes_400x285  

 

Mert ez így működik.

 

A SIS-re gondol?

 

Nem csak. Az egész rendszer ilyen. A SIS ebből a szempontból lényegtelek. Itt mindennel bizniszelnek. (…)

 

A hangfelvétel megtalálása nem teszi hitelesebbé az egész ügyet? Nem győzheti meg azokat, akik kételkednek?

 

Az már senkin sem segít. És nem hiszem, hogy segítene a nyomozásban. Eddig senkinek sem állt érdekében felderíteni az ügyet, nem tudom, miért változtatna a felvétel ezen.

 

Lát arra esélyt, hogy beigazolódik, hogy valóban a Vazov utcai lakás felvételét találták meg és hogy jogilag elismerik bizonyítékként?

 

Az esély mindig megvolt, de senki sem akart élni vele.

 

Az alkotmánybíróság olyan határozatot hozott, hogy a felvételek készítésekor törvényt sértettek.

 

A Penta kétségbe vonja, hogy egyáltalán létezik a felvétel. Majd egyúttal feljelentést tett a bíróságon annak a dolognak a törvénytelensége miatt, ami szerinte nem is létezik. Hogyan lehetséges, hogy erre egyetlen pentás újságíró sem kérdezett rá? (…)

 

Ön mentesült már a titoktartási kötelezettség alól és kihallgatták már az üggyel kapcsolatban?

 

Nagyjából két évvel ezelőtt hallgattak ki, de csak az ügy néhány részlete, mellékszála kapcsán, nem a lényegről kérdeztek. Részt vett rajta a speciális ügyész is, előre elkészített néhány kérdést, a nyomozó pedig nem is tehetett fel más kérdéseket. Komédia volt. Amennyire tudom, nem mentesítettek a titoktartási kötelezettség alól, de nem is látok be mindenbe.

 

(…) A SIS tudhatott arról, hogy valakik Martina és Ján Kuciak meggyilkolására készülnek?

 

Elméletileg igen, de a SIS nagyon véletlenszerűen és rövid hatótávon működik, ezért inkább úgy gondolom, hogy nem tudtak róla.

 

Tehát a SIS olyan adatokat gyűjt, amelyek nem közérdeket szolgálnak, hanem egyének érdekeit?

 

Azt a céget szándékosan tartják működésképtelen állapotban, és az ott dolgozók többsége úgy végzi a dolgát, hogy véletlenül se okozzanak kárt senkinek. És lehetnek ott olyan feladatok, amelyeket bizonyos mellékes céllal végeznek. De az esetek többségében úgy működnek, hogy véletlenül se szülessen egy újabb Gorilla. Az első tényleg hiba volt a rendszerben.

 

Az ügynek nagyon erős politikai vonzata is van. Még ha Robert Fcio exkormányfő azt is állítja, hogy a második Dzurinda-kormány ügyeiről szól a dolog, őt is szerepel benne.

 

Felhasználhatják a Gorilla-ügyet politikai célokra, de itt nem Ficoról van szó. Ő csak egy színész. Itt pénzügyi érdekekről és rendszerekről van szó.

 

Meglepte Önt Kočner és a Gorilla-ügy kapcsolata? Mélyebben is kapcsolódhat az ügyhöz?

 

Nem. De tudom, hogy Kočner hírszerzésileg együtt dolgozott a SIS struktúráival. Nekem is volt vele tapasztalatom, de személyesen sosem találkoztam vele és nem is érdekelt. (…)

 

Az ön számára hozott változást a Gorilla-hangfelvétel előkerülése?

 

Nem. Miért kéne? Én tudom az igazat, nem kell hozzá felvétel. Számomra semmilyen lényeges változást nem képvisel az a felvétel. Egyáltalán nem látom a változást, annak ellenére, hogy változtak a politikusok. Mindegyikük, aki most itt van, tehetett volna valamit, változtathatott volna, de nem tettek semmit. Számomra a legfontosabb információ az volt, hogy valaki azok közül, akik részt vesznek a nagy sakkjátszmában, nem léptek az ügy megoldása érdekében. Ez azt jelenti, hogy kiálltak a rendszer mellett, és ők is ugyanolyan vagy nagyon hasonló módon működnek.

 

Mi segíthet?

 

Az emberek. Részben egyes személyek. Például a nyomozó, aki személyes meggyőződésből dönt, vagy azért, mert épp betelt nála a pohár.

 

eTrend.sk, Autor spisu Gorila: Objavenie nahrávky ma neprekvapilo. Obchoduje sa so všetkým

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!