Egy újabb örömhír a tanévkezdésre. Az elmúlt másfél évben sok felháborodást és jogos tiltakozást váltott ki az oktatási tárca előző vezetésének döntése, amellyel az anyanyelvi órák számát heti öt órában határozta meg a nemzetiségi iskolákban, szemben a szlovák iskolák heti 9 óraszámával.

 

Örülök, hogy már az idei tanévet ezzel az óraszámmal kezdhetik iskolásaink. Ahogy az iskoláink megmentése, ez az ügy is mindannyiunk közös sikere, együtt örülhetünk neki. A pedagógusok, iskolaigazgatók és a szülők ugyanúgy, ahogy a petíciós bizottság tagjai, akik fáradhatatlanul gyűjtötték az aláírásokat, amivel ráirányították a figyelmet erre a problémára. Biztatásomra időben benyújtotta az óraszámra vonatkozó javaslatát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is.

 

Helyén volt az oktatási minisztérium kisebbségi osztálya és – bár kissé megkésve, de még időben – megtette a maga feladatát az Állami Pedagógiai Intézet is. A Híd elnöke, Bugár Béla személyesen járt közben koalíciós partnerénél, hogy erre az ügyre végre pont kerüljön.

 

 hirdetes_810x300  

Ennek is köszönhető, hogy Plavčan miniszter úr még a tanévkezdés előtt ellátta kézjegyével a döntést, és így szeptember elsejétől minden magyar iskolában az SZMPSZ által javasolt óraszámban tanulhatják diákjaink az írást és olvasást.

 

Vörös Péter: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!