Benjamin Franklin azt mondta: Azok, akik a biztonságot választják a szabadság helyett, végül egyiket sem kapják meg.

 

Azok, akik azt gondolták, hogy Plavčan oktatásügyi miniszter jelleme mellett inkább a reformokra helyezik a hangsúlyt, szintén hoppon maradtak.

 

  1. március 22-én az akkor még csak oktatásügyi miniszter-jelölt Plavčanról ezt mondtam:

 

„Az iskolaügyi minisztériumnak ma elsősorban erős vezetőre van szüksége, aki kellő súllyal rendelkezik a tanári kar és a közvélemény előtt. Ehelyett kaptunk egy egész életében hivatalnokként dolgozó személyt, aki mindenkivel képes kijönni, de elég egyértelmű, hogy nem ér el semmit. Ez kevés arra, hogy miniszter legyen.”

 hirdetes_810x300  

 

Több ellenzéki politikus akkoriban reménykedett, hogy rajta keresztül sikerül megvalósítaniuk az oktatásügyi reformot. Ezért elutasították a javaslatomat Plavčan leváltására a Diákhitel Alap ügye miatt.
Ma Kaliňák mellett Plavčan a másik olyan miniszter, akinek a legsürgősebben le kellene mondania. Csakhogy semmi olyan nem derült ki róla, amit ne tudtunk volna már egy évvel ezelőtt is.

 

Hogy Plavčan alkalmatlan a feladatára. Hogy a minisztériumot Danko eurofondokban utazó emberei irányítják. És hogy a koalíciós partnereinek, akik engedték, hogy megkaparintsa a stratégiailag legjelentősebb minisztériumot, valójában egyáltalán nem számít a jövőnk.

 

Kénytelenek leszünk mindezt megváltoztatni. Sajnos, csak 2020 után.

 

Peter Plavčan oktatásügyi miniszter. Kép: pravda.sk

 

Miroslav Beblavý: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!