Lajčák miniszter szeptembertől egy éven át az ENSZ-közgyűlés elnöki posztját fogja betölteni. Ennek a szimbolikus funkciónak a jelentőségéről tanúskodik az is, hogy jelenleg ezt a szerepet a katonai és diplomáciai nagyhatalomként számon tartott Fidzsi-szigetekről származó Peter Thomson tölti be.

 

A munkakör részét képezi az őszi New York-i gyűlésen való részvétel, tovább az elnöknek néhány utazást is abszolválnia kell. Szlovákia Lajčák miniszter úrnak az összes olyan költségét téríti, ami szükséges a posztjának betöltéséhez, továbbá a díjazását is. Emellett Lajčák továbbra is külügyminiszter, és felveszi a miniszteri fizetését.

 

Lajčáknak azonban mindez kevés, így addig keresett-kutatott, amíg nagy buzgóságában rájött arra, hogy a jelenlegi jogszabályrendszerben bizony van egy aprócska lyuk a kormány tagjainak átalánydíját illetően. (…) Ezeket a díjakat maga a kormány hagyja jóvá, és napjainkban havi 876 eurót tesz ki. A kormány azonban szégyenérzet nélkül megemelheti, akár havi egymillióra is.

 

 hirdetes_810x300  

Mivel Lajčákba semmiféle szégyenérzet nem szorult, elfogadtatta a kormánnyal, hogy az adónkból ezeket a díjakat egy évre emeljék annyi összeggel, mint amennyi a különbség egy illetékes szlovákiai nagykövet és a miniszter fizetése között. Ez a különbség 7–8 ezer euró havonta (a miniszter fizetése 3 ezer, míg a legmagasabb funkciókban a nagykövetek fizetése havi 10–11 ezer euró).

 

A nagykövetekkel ellentétben azonban neki ezt a különbözetet nem kell megadóztatnia, így a következő 12 hónapban jóval többet fog keresni, mint bárki más az állami vagy a külügyi szférában – tisztán mintegy 120–140 ezer eurót. Ez mintegy három-négyszerese a jelenlegi fizetésének, és a nagykövetekkel ellentétben – akiktől mindezt megvonja – Lajčák tisztán körülbelül a fizetésük kétszeresét teheti majd zsebre. Tehát vannak a miniszterek, utána a nagykövetek, azok után pedig…Lajčák.

 

Amennyiben Lajčák miniszter úrnak címere lenne, azon biztosan ez a mottó állna:”Harácsoljunk feltűnés nélkül”.

 

Miroslav Beblavý: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!