Az emberi értékek napjainkra kiveszőben vannak társadalmunkból. Általános közhely, hogy a szabadabb szemlélet néha utat nyit olyan gondolatoknak is, melyektől őseink gutaütést kaptak volna. Mára elfelejtjük Istent, és tőrt szórunk nemzetünk amúgy is fekélyes szívébe.

 

Az, hogy milyen felületen képes az ember kifejezni érzéseit korlátolt. A politikai pártok és politikusok kevés kivételtől eltekintve érdekeket követve elvesztik valódi küldetésüket, így nem marad más mint az egyén, az ember magányos harca az általa vélt, vagy valós „gonosszal” szemben.

 

Az, hogy a dunaszerdahelyi lelátó ősidők óta magyarságtudatától híres, tény. Az, hogy ez a közeg mennyire képes az egyént, mint embert eggyé kovácsolni pedig messze földön híres. Vannak persze másképp gondolkodók, akik akkor sem ismernék be ennek erejét, ha az utolsó magyarként távoznának az örök vadászmezőkre.

 

 hirdetes_400x285  

Mindennek lényege a harc. Az ellenállás. Az, hogy kivívjuk a másik nemzet elismerését, beismerését. Tulajdonképpen szélmalomharc, mert abban a pillanatban mikor ez megtörténne elvesztené varázsát. Az elnemzetietlenítéshez (de csúnya szó!) közreműködő szabadelvú Európa többé nem lenne képes köpödni mindazért, amit saját maga is vall, de mástól az ördögtől valónak tart.

 

Kérdezz meg egy erdélyit miért magyar? Egy kárpátaljait, hogy mitől fél? Egy délvidékit, miért harcol? Egy felvidékit, miben hisz? Nem az lesz a válasz, hogy legyen újra Nagy – Magyarország! Nem az lesz a válasz, hogy nekem már mindegy. Az lesz a válasz, hogy az unokám is beszélje őseink nyelvét. Vállalja a mindennapi harcot jogaiért.

 

Mindazért, és csak azért, ami természetes. Hisz itt születtünk, itt a hazánk. Sokkal jobban fáj, ha magyar a magyarról mond le, mint mikor egy másik nemzet fia köp arcon. Az én zászlóm piros-fehér-zöld, az én himnuszom az „Isten áldd meg a magyart..!”Nincs megalkuvás!

 

Ez nem sovinizmus, nem irrendentizmus, nem melldöngetés! Nekem ez a természetes, nekem ez a hitem! Olvasd el hozzá Tompa Mihály – A gólyához című versét. Ha még akkor sem érted, elvesztél barátom!

 

Bögi Róbert: Facebook

Nyitókép: Archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!