Senki más, ne beszéljünk félre. Nem voltak drogfüggők, ahogy azt a sorok között amorálisan a rendőrfőkapitány szerette volna bemesélni nekünk.

 

Nem az államfő és Soros szervezte meg a meggyilkolásukat, ahogy azt a sorok között Fico szerette volna beadni.

 

A Smeres maffiának állt érdekében elhallgattatni őt – vagy az örökbe fogadott olasz ágának, vagy a csápjainak a NAKA vezetésében, vagy más smeres rémségnek, amiről Ján Kuciak írt. Ugyanaz a maffia, amelyik most annyira motiválta Bugárt, hogy ismét elárulja az egész demokratikusan érző Szlovákiát.

 

 hirdetes_400x285  

… és ez lesz a forgatókönyv következő része – börtönnel és tevékenysége betiltásával fenyegetni azokat a bátor újságírókat, akiknek van merszük kinyitni a szájukat az ilyen emberekkel szemben. Hogy végül mindannyian engedelmesen lehorgasszuk a fejünket, meghajlítsuk a gerincünket és végre elismerjük, hogy az egész ország az övék, nem pedig mindannyiunké.  És hogy mi is az ő tulajdonuk vagyunk.

 

Bugár eljátszotta a forgatókönyv mocskos részét – az előrehozott választások belengetésével demoralizálni az elszánt embereket, és elérni, hogy a nép feladja. Nekünk, ellenzéknek ma nincs a kezünkben semmilyen fegyver. Minden az emberek kezében van, akik MA döntenek az ország sorsáról. MA van az a nap, mely beíródik a történelembe. A maffia vagy az emberek végső győzelmeként.

 

Igor Matovič: Facebook

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!