„Csak folytassa, és Ön is megkapja a magáét” – mondta nekem a parlament elnöke, Andrej Danko azután, hogy összevitatkozott Igor Matovičcsal.

 

Danko azt kérte tőlem, hogy minden alkalommal, amikor Matovič bejön a tárgyalóterembe, szakítsam meg a tárgyalást egészen addig, amíg nem távozik. Én is, és Bugár Béla is elmagyaráztuk neki, hogy a tárgyalási rend a képviselő kitiltását úgy érti, mint egy igazolatlan távollétet a tárgyalásról.

 

Amikor mindezt tovább folytattam, azt mondta nekem: „Csak folytassa, és Ön is megkapja a magáét”. Ezután azt kérdezte tőlem, hogyan engedhetem meg magamnak azt, hogy a Facebookon viccet csinálok a kitüntetések csókolgatásából. Én meg mondtam neki: elnök úr, hiszen az ország fele viccet csinál Önből.

 

 hirdetes_810x300  

Mindezek után még azt is mondta nekem, hogy szégyen vagyok, mert úgy nézek ki, mint Harry Potter. Ezt még poénosnak is tartanám, ha nem a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke mondaná nekem a parlamentben.

 

Ugyan nem voltak bekapcsolva a mikrofonok, de létezik róla felvétel, amit már ki is kértem. (…)

 

Nem akarok ebből nagy felhajtást csinálni, hiszen ez csupán annak a parlament mozaikjának az egyik darabja, amelyiknek a koalíciós többsége csakhamar áldását adja az új kormányra.

 

Lucia Nicholsonová Facebook-bejegyzése

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!