Fiataloknak, nyár közepén, csendben

 

Jó ez a nyári időszak, táborok, pihenés, találkozások ideje. Olvasom a médiában, a szervezőket is megihlette a „szent tehén”: a minél több résztvevőt produkálni igyekvő akarat. A több és jobb zenekarok, csillogóbbnál csillogóbb koncertek… A versengés egymás között, hogy Martoson, vagy Gombaszögön, vagy talán Gímesen lesz-e több…

 

Nincs ezzel nagy gond, mint ahogy azzal sem, hogy sokan a jó buli és a szép találkozások helyének tartják nyári táborainkat. Ez is szép, hasznos és nemes igyekezet. A nagy piálások fóruma már kevésbé…

 

 hirdetes_400x285  

Ám azért most van az ideje annak, hogy kimondjuk az egyik fajsúlyos kifogásunkat is. A nyári művelődési táborok ama gondolatkör alapján kezdtek el szerveződni annó, hogy az oda ellátogatók MŰVELŐDNI AKARTAK. Vitatkozni, eszmét cserélni, olyan előadókkal találkozni, akiket a konvencionális struktúrák nem láttak szívesen. Szellemi közösségeket alkotni. A jövő értelmisége számára (a táborok potenciális látogatóiról beszélek) ez fontos kellene, hogy legyen. Nem a buli, a pia elsősorban, hanem a szellemi együttlét is.

 

Azért mondom mindezt, mert néha az igazán értékes programok látogatottsága siralmasan alacsony. S ez mintha kiüresítené az egész rendezvénysorozatot. Egyensúlytalanságba billenti…

 

Szerintetek lehetne ez ügyben valamiféle korrekciók felé elmozdulni?

 

 

Facebook/Csáky Pál

Nyitókép: Facebook/Csáky Pál

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!