Peter Kažimír pénzügyminiszter, utolsó, hetedik költségvetési törvényét is beterjesztette a parlamentbe. A SPOLU – polgári demokrácia kritikusan szemléli, hogy a jövő évi költségvetési tervezet ismét adót és járulékokat emel és főleg, a dolgozókat szorongatja anélkül, hogy az állam cserébe jobb szolgáltatásokat kínálna érte.

 

A miniszternek rekord méretű gazdasági növekedésnél sem elég a jelenlegi adó- és járulékmérték. Az állami költségvetés tervezete ismét ezek növelésére épül. Kažimír részéről ez a 25. adó és járulékemelés, melyet javasol.

 

A SPOLU a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a kormány ismét a dolgozó embereket szorongatja. A költségvetés dolgozóktól származó adóbevételei (a bérek megadóztatása, szociális és egészségügyi járulékok) 900 millió euróval emelkednek, azaz 6,3 százalékkal. Összehasonlításként, a fogyasztási adó csak 4,25 százalékkal emelkedik a jogi személyekre kivetett adó mértéke pedig egyenesen csökken. Amióta kinevezték, Kažimír miniszter a dolgozók adó- és járulékmértékét 6 milliárd euróról 15,2 milliárd euróra növelte, ami 68 százalék.

 

 hirdetes_400x285  

Összehasonlításként, a cégekre kivetett adó mértéke 10 százalékkal kevesebb, a fogyasztási adó pedig egyenesen 24 százalékkal.

 

A baloldali duma mögött tehát a dolgozók érdekeivel ellentétes politika húzódik. Az óriási plusz bevételeket a Fico-kormány elkótyavetyélte anélkül, hogy a közszolgáltatások vagy a szociális állam színvonala láthatóan javult volna.

 

Itt az idő a könnyítése. Akkor, amikor évek óta Szlovákiában emelkednek legkevésbé a fizetések Közép-Európában, elfogadhatatlan a dolgozókra kivetett ilyen mértékű újabb adó. (…)

 

Miroslav Beblavý: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!