December 7-8.-án Lisszabonban tartják kongresszusukat az európai szocialisták. A szlovákiai kereszténydemokraták ott lesznek.

 

Miért megyünk?

 

Milyen jogkörrel?

 

 hirdetes_810x300  

Az európai kereszténydemokraták hozták létre az egyesült Európát. A kereszténydemokraták tartják most egyben, és a kereszténydemokraták fognak dönteni arról, hogy milyen irányt vesz a jövő Európája.

 

Az európai szocialisták a mi értékrendbeli és ideológiai ellenfeleink, de tiszteljük az erős pozícióikat Európában.

 

Ha nem akarjuk a populisták, különböző politológiai szélhámosok, kis diktátorok kezében adni Európát, akkor az európai szocialistáknak is világosan ki kell mondaniuk, hogy mit hajlandóan még leplezni, és úgy tenni, mintha nem látnák.

Tegyük fel, hogy az európai szocialisták nem tudták, miféle párt a SMER, mellyel közös frakcióban vannak az EP-ben és milyen ügyeik vannak Szlovákiában.

 

A lisszaboni kongresszus után már nem mondhatják el ezt.

 

Találkozót kértem az európai szocialisták elnökétől, S. Staniševtől egyenesen Lisszabonban. Találkozónk témája a szlovákiai helyzet és benne a Smer tevékenysége lenne.

 

Az épületbe való belépés előtt, ahol a kongresszus majd zajlik, kollégáim szórólapokat fognak osztogatni (lásd melléklet.)

 

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak reagálni a Smerre az európai szocialisták.

 

Alojz Hlina: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!