„A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón azt hangsúlyoztam, hogy a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt. Sajnos a 15. percben már vezetést szereztek a vendégek, az utolsó pillanatokban pedig akár a győzelem is az övék lehetett volna, de ilyen a foci. Šimčákot taktikai megfontolásból cseréltem le a szünetben, Kalmár pályára küldésével pedig a 3-4-1-2-es felállásról átálltunk a 4-3-3-as hadrendre, de ez sem hozott gólt.

 

Nem haragszom a játékosaimra, mindent megtettek, ami erejükből tellett. Tovább kell dolgoznunk a héten, hogy győzni tudjuk a visszavágón. Nem láttam még a mai meccs statisztikáit, de biztos vagyok benne, hogy a játék minden elemében jobbak voltunk ellenfelünknél, 7-8 gólhelyzetet is kialakítottunk. Az elmúlt bajnoki szezonban is sokszor voltunk eredményesek idegenben, ebben bízunk a jövő héten is.

 

Több szerencsére is szükségünk lesz a tbiliszi visszavágón. Akárcsak a szurkolóink, én sem vagyok boldog ma este, mert egyértelműen győzelemmel szerettem volna búcsúzni a MOL Arénától.”

 

 hirdetes_810x300  

fcdac.skMarco Rossi mérkőzés utáni nyilatkozata

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!