Duray Miklós: Közeledve a századik évfordulókhoz

(…) Sajátos fintora a történelemnek, hogy a modern Európa 19. századvégi és 20. századelejei megszületésének folyamatában már a középkorban is szuverén államisággal rendelkező európai országok közül egyedül egy, Magyarország csonkult meg, a felismerhetetlenségig.

(…)

A világűrből is jól látható hegykaréj öleli körbe a Kárpát-medencét, aminek teljes területét Magyarország és a határai között működő állam töltötte ki már a Krisztus utáni első ezredforduló idején is. Mátyás király korában (az 1400-as évek második harmadában) akkori lakóinak 85%-a magyarul beszélt, akik száz évvel később ugyanilyen arányban Kálvin János követőjévé váltak, mert így fohászkodhattak az Istenhez anyanyelvükön és vált számukra érthetővé a Biblia szövege.

   

(…) Rossz nyomon járunk, ha leragadunk a puszta emlékezésnél. (…)

Noha valóban nem szabad az emlékezés rabjaivá válnunk a közelgő 100. évfordulók kapcsán, de ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a leginkább érintett Közép- és Kelet Közép-európai térségben a 19. század utolsó harmadától máig zajló folyamatokat, eseményeket, kialakult helyzeteket.

(…)

A maradék Magyarország államhatárait úgy kellett kialakítani, hogy minden új szomszédállamhoz kerüljön tisztán magyarok által lakott terület, amivel biztosították, hogy évtizedekig ne jöjjön létre őszinte együttműködési kapcsolat Magyarország és a szomszédos államok között.

(…)

Történelmi hazánkat ugyanazok a politikai és hatalmi szándékok darabolták föl, amelyek vonalzóval felosztották a Török Oszmán Birodalmat, összekaszabolva a térség etnikai és vallási térképét, aminek következményével most szembesülünk. A kárt okozók azt követelik tőlünk, hogy azonos felelősséget vállaljunk azokkal, akik feldúlták a közel-keleti térséget.

(…)

Minden magyar a szétdarabolt magyar nemzetért visel felelősséget. Ne felejtsük a sorrendet sem, ami nem a térségben együtt élő nemzetekkel való közös feladatvállalás jelentőségét kívánja csökkenteni, de vannak elsőrendű és ezt kiegészítő feladatok.

A közelgő századik évfordulók kapcsán fel kell tenni a kérdést: a jelentkező bajokat mivel orvosoltuk. Lehet, hogy avatatlannak tűnik a felvetés, de milyen megoldásokat kerestünk eddig a trianoni államhatárok mentén elszegényedő magyarok helyzetének javítására? Kerestünk? Nem leltünk? A kommunista hatalom idején azért nem, mert központilag döntöttek az elosztásról.

 

A rendszerváltás után pedig azért nem dolgoztunk ki államhatár menti fejlesztési terveket, mert azok kilátástalansága nem adott esélyt az egyéni meggazdagodásra. Magyarország felé pedig csak támogatásokért kuncsorogtunk. A kettő együtt zsákutca. Habár minden szakavatott ember pontosan tudja, hogy csak az összekapcsolt térségfejlesztés hozhat emberi léptékű eredményt. De hát 2004-től, az EU csatlakozástól ennyire sem voltunk képesek? A Trianoni szemlélet sajnos működik, létrehozóinak akarata ellenére is, pedig az egész térség kárára van.

Ezzel kapcsolatban azonban érdemes feltenni egy nagyon egyszerű kérdést: ha sokszor fáj a lábam, biztos, hogy mindig fájdalomcsillapítót kell bevennem? Hátha új lábbelit kellene vásárolni, vagy varratni?

Ez érvényes a közeledő századik évfordulókkal kapcsolatos berögződésekre is. Múltunk van, de a létező jelen a mindenkori jövő meghatározója.

Felvidék.ma – Duray Miklós: Közeledve a századik évfordulókhoz