Három dolog, amit köszönök Király Gábornak

Szombat este volt, június 18. A Nyugati melletti kivetítőn nézzük a Magyarország—Izlandot. A 88. percben érkezik a labda a vikingek kapujába, meg egy fél korsó sör a nyakamba. Pontszerzéssel megyünk tovább, az Eiffel téri lelátó felrobban, ilyenkor az ember elnézőbb, ha 4 méterről „ráejtik” az italt. Az éjjel ezen a ponton nem ér véget: a következő néhány óra a körút spontán lezárásával, koncepciótlan örömvonulással és az ismert Soho Party-sláger rekedtre éneklésével telik. A legnépszerűbb csatakiáltás az „Aki ugrál, büszke magyar!” mellett a „Kir-ály Gabi, Ki-rály Gabi!”

Komoly nyárindító volt, az biztos, de pusztán jó sportteljesítményből nem lett volna olyan közösségi élmény, mint amilyen végül lett. Ahhoz kellettek a valódi karakterek is (és itt nem csak a válogatott tagjaira gondolok; emlékezzünk Hajdú B. Istvánra: „Ez aaaz. Ott vaaan. Gurulj be lassítva is!”), a karakterek közül pedig kétségtelenül kiemelkedett Király Gábor.

Nem akarok parttalan köszöngetésbe bonyolódni. Az Eb-szereplésünk után már megtették azt nagyon sokan, helyesen. Ám van néhány hálás dolog, ami személyesen Király Gáborhoz kötődik, aki – biztos hallották – kedd este bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól.

   

Az első egy mondat, amit a Magyar Nemzet Magazinnak néhány héttel ezelőtt adott interjújában mondott. A kérdés arról szólt, hogy sikeres külföldi karrierrel a háta mögött a kapus simán megtehette volna, hogy mondjuk Berlinben marad, mégsem tette. Király válasza így hangzik:

„Mindig tudtam, hogy a megszerzett tudást haza akarom hozni.”

Ennyi. Egyszerű – fogalmazzunk úgy – mindset, ami bármi másnál jobb választ kínál az értelmiség által agyonrágott kivándorlásos vitára. Elmenni, megszerezni a tudást, erőforrást – aztán hazahozni. Kulcsszavak: „tudtam”, „akarom”.

A második dolog a görcsmentességről szól. Mezei divatmeccsnézőként eleinte furcsa volt, ahogy Király egymás után lövi a poénjait a pályán (emlékezzünk erre a pillanatra), de aztán valami átsütött a képernyőn: a kapus jelenetei nem nárcisztikus baromságok, hanem a csapatösszetartás és a görcsmentes játék tünetei. Az egyszeri szurkolónak meg igazi ajándék, hogy nem csak hatgólos meccseket „kap”, hanem szénné idézhető közjátékokat is.

És az utolsó pont, kommentár nélkül, az alábbi videó: Király első válogatott meccs utáni interjúja (1998) és az utolsó Eb meccs utáni. (A videó legelejéről, a ’98-asnál a kérdés lemaradt: „Mit éreztél, amikor a magyar szurkolótábor kórusban kiáltotta, hogy „Király Gabi”?)

Borbás Barna: Három dolog, amit köszönök Király Gábornak (forrás: válasz.hu)