„Az alapján, amit eddig az üzlet és a politika hatalmi központjaiban tapasztaltam, az országodban lakó emberek nem a honfitársaid, hanem furcsa idegenek, akiknek bizarr érzelmeit időnként meg kell kísérni előrejelezni és kezelni”

– így szól az elmúlt idők egyik legfontosabb amerikai publicisztikájának kulcsmondata.

 

Nem akárki és nem akárhol írta: Peggy Noonan jónevű amerikai konzervatív kommentátor, volt Ronald Reagan beszédírója. Könyvei közül négy is szerepelt a New York Times sikerlistáján, a legnagyobb amerikai lapok szívesen látott publicistája. Nem az a kifejezett összeesküvés-elmélet hívő, ahogy az írást leközlő Wall Street Journal sem a gyíkemberek globális inváziójának leleplezéséről nevezetes.

 

A „How Global Elites Forsake Their Countrymen” (Hogyan hagyják cserben a globális elitek honfitársaikat) című írás tartalma – a nyugati világ elitjeinek és választóinak eltávolodása egymástól – sem éppen forradalmi újdonság.

 

 hirdetes_810x300  

Szürkekardigános okos bácsik régóta elemzik a jelenséget, amelynek politikai vetületeit Donald Trumptól a Brexiten át Közép-Európáig láthatjuk. Noonan saját tapasztalatain alapuló – és a túlfeszült lényeglátás minden sallangjától mentes – elegáns  gondolatmenete azonban többet mond a korszellemről ezer lábjegyzetelt tanulmánynál.

 

A már több mint 30 ezer Facebook-megosztásnál járó (jelenleg csak előfizetők számára elérhető) cikket Noonan azzal indítja, hogy nemrégiben alkalma nyílt beszélgetni Angela Merkel egy közeli ismerősével, akit a német kancellár a migránsválság ügyében tanúsított magatartásáról faggatott. Nem meglepő módon ismerőse azt mondta, a Wilkommenskultur mögött leginkább morális megfontolások húzódnak.

 

Angela Merkel egy NDK-s evangélikus lelkész lányaként felelősséget érez a menekültek iránt, egyben állásfoglalását a 20. századi náci bűnök 21. századi morális ellenpontozásának szánja. A publicista e beszélgetést követően gondolkodott el azon, hogy Merkel az egész nyugati világon továbbhullámzó álláspontjával mi a fundamentális probléma. Az, hogy a morális indíttatású döntés terheiből semmit sem viselnek azok, akik a döntést meghozták.

 

A napi feszültségekkel való együttélés, a merényletek vagy a bűnözés miatti félelem a különösebb pénzzel, kapcsolatokkal nem rendelkezőkre hárul, akiket viszont aggodalmaik hangoztatásáért a csúcson lévők „xenofóbnak”, „szűklátókörűnek” vagy „rasszistának” neveznek. Miközben – teszi hozzá Noonan – akik a döntést meghozták, „humanisták”, „együttérzők” vagy „az emberi jogok hősei”. (Angela Merkel, mint a szabad világ kancellárja, ahogy a Time magazin volt szíves fogalmazni, ugye.)

 

A publicista szerint a német politika az egész nyugati világ hatalmi központjaiban jellemző, általánosabb szemlélet kifejeződése: nemcsak elszakadás, de érdeklődés hiánya is az ugyanabban az országban élő, „alul lévők” iránt.

 

A Wall Streeten a vezérigazgatók nem érzik úgy, hogy foglalkozniuk kellene „Amerikával”, inkább globális szinten gondolkoznak.

A Szilícium Völgyben nem vitatkoznak a „nemzeti érdekről”. Az IT-szektor gurujai sokkal magasabb, szintén globális horizontokra tekintenek, leginkább a „jövőt” fürkészik.

Hollywoodban a tehetősek megvédik gyerekeiket az általuk megalkotott kulturális dekadenciától, a beteg képektől – de nem bánják, ha csonka családokban élő amerikai gyerekek ezeken az üzeneteken nőnek fel.

 

Peggy Noonan saját manhattani elit környezetében  tapasztalja, hogy a globális üzleti elit gyerekei egymás között házasodnak és telepednek le New Yorkban, Londonban vagy Mumbaiban. Ám gyakran semmilyen kötelességet, sőt kötődést nem éreznek az alul lévő, küszködő rétegek iránt– inkább félnek tőlük.

 

Cikkét szomorú, de jellemző történettel zárja: az Egyesült Államok által befogadott 121 szíriai menekültből 112-őt Virginia állam nehéz sorsú, az ország legszegényebbjei közé számító megyéjében helyezték. A Washington közelében található három leggazdagabb, a politikai-, média- és üzleti elit által lakott megyébe mindössze kilenc jutott. „Az elit elkülönülése néha nem is teljesen öntudatlan, hanem hamisítatlan önvédelem. Legalább egy bizonyos szinten képesek megvédelmezni az övéiket” – fejezi be Peggy Noonan.

 

 

Heti Válasz, Ablonczy Bálint: Fontos írás Amerikából: ezért támogatja Merkel a migrációt

Nyitókép: Valasz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!