Miért támogassuk az országot, ami méreteset harap a segítő kézbe?

 

Petro Porosenko ukrán államfő a legparányibb kétely nélkül aláírta az ukrán oktatási törvényt, amely drasztikusan visszanyesi az ukrajnai kisebbségek anyanyelvi tanulási lehetőségeit.

 

Pedig tiltakozásból nem volt hiány: felszólalt a magyar kormány, a bolgár, a görög, a román külügy, vétóra kérte Porosenkót a kárpátaljai megyei tanács. A magyar nacionalizmus által közismerten pórázon tartott (irónia!) Klaus Johannis államfő pedig nem pusztán lemondta októberi kijevi látogatását, de azt is jelezte: a döntés miatt nem fogadja majd a Bukarestbe látogató ukrán házelnököt sem.

 

 hirdetes_810x300  

Szijjártó Péter külügyminiszter Porosenko döntését kommentálva úgy nyilatkozott: „Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban.”

 

Én nem vagyok híve annak, hogy a kelleténél gyakrabban csatoljuk fel az antantszíjat, de ez most tipikusan ilyen helyzet. Szijjártó Péternek igaza van: Magyarország az elmúlt években rengeteg területen segítette a gazdasági bajokkal küszködő, orosz támadás alatt álló országot, mégsem kaptunk semmit cserébe. A teljesség igénye nélkül:

 

Mindig megszavaztuk a kelet-ukrajnai orosz invázió miatt uniós szankciókat.

Elsők között kezdeményeztük az ukrán vízummentességet.

Két év alatt a Balatonnál és a Velencei-tónál a magyar állam költségén közel 1500 olyan ukrán gyerek nyaralhatott, akinek édesapja Kelet-Ukrajnában esett el vagy sebesült meg.

Magyarország 200 tonna segélyt, ezen belül orvosi eszközöket, gyógyszert, valamint tartós élelmiszereket szállított Ukrajnába.

A Honvéd Kórházban több tucatnyi sérült ukrán katonát ápoltak.

 

Amilyen az adjon’Isten, olyan lesz a fogadj’Isten: Ukrajna van inkább rászorulva az EU-tag Magyarország segítségére és nem fordítva.

 

Persze nem tudjuk, mi lesz a kemény politikai válasz hatása. Mindenesetre van olyan helyzet a diplomáciában is, amikor nincs hova hátrálni.

 

Ne zárjuk ki, hogy idővel talán lehet valami kompromisszumot elérni. Lám, abban a pillanatban, hogy Magyarország belengette Románia OECD-tagságának megakadályozását a marosvásárhelyi magyar katolikus líceum abajgatása miatt, máris lehetett megoldást találni.

 

Heti Válasz, Ukrán oktatási törvény: nincs hova hátrálni, Szijjártónak igaza van

Nyitókép: sputniknews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!