A Kisebbségi Jogvédő Intézet várja azon személyek vagy utódaik jelentkezését, akiknek 1945 és 1949 között elkobozták a földjeit, s akik a Tt. 503/2003 számú szlovák kárpótlási törvény értelmében diszkriminatív módon azért nem kaphattak kárpótlást az államtól, mert nincs szlovák állampolgárságuk vagy állandó lakhelyük Szlovákia területén. Az európai uniós jogrendbe ütköző, hatályos törvényről és a kitelepített felvidéki magyaroknak a Kisebbségi Jogvédő Intézet által nyújtandó jogorvoslatról Csóti Györgyöt, az intézet igazgatóját kérdezte a Hírek.sk.

 

Az Ön által irányított Kisebbségi Jogvédő Intézet jogorvoslatot kíván nyújtani a Beneš-dekrétumok alapján kitelepített, saját termőföldjeiktől 1945-49 között önkényesen megfosztott személyeknek. Miért tartja ezt fontosnak, s mi a véleménye a 2003-ban Szlovákiában megszületett Tt. 503/2003 számú kárpótlási törvényről?

 

Sajnos, az említett szlovák kárpótlási törvény nem vonatkozik azokra a kitelepített felvidéki magyarokra, akik a Beneš-dekrétumok miatt kénytelenek voltak elhagyni saját szülőföldjüket. (…) Ez egy olyan súlyos jogsérelem, amelyet az Európai Unió mindmáig képtelen volt napirendre tűzni és orvosolni. Osztom mindazok véleményét, akik ezt a hatályos törvényt diszkriminatívnak és az európai jogrendbe ütközőnek tartják. A 2003-as évi kárpótlási törvény ugyanis kimondja, hogy azok részesülhetnek kárpótlásban, akiket az 1948. február 25-i kommunista hatalomátvétel után ért ilyen jogsérelem, de csak akkor, ha szlovák állampolgárok vagy állandó szlovákiai lakhellyel rendelkeznek. Nos, ez alapvetően ellentétes az európai jogrenddel, amely ilyen vonatkozásban nem tesz különbséget az uniós polgárok között.

 

 hirdetes_810x300  

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője ez ügyben több kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, ám konkrét választ csupán tavaly késő ősszel kapott. Hogyan lehet értékelni az Európai Bizottság eljárását ez ügyben?  

 

Valóban, a Bizottság rendre lesöpörte az asztalról a magyar kérdéseket. Ezután jött az ötlet, hogy semleges oldalról kell elvi álláspontot kicsikarni. (…) Csáky Pál feltette a kérdést, akkor most mi is a helyzet a 2003-as szlovák kárpótlási törvénnyel, amely súlyosan diszkriminálja azokat a volt csehszlovák állampolgárokat, akik a kitelepítésük következtében jelenleg nem Szlovákiában, hanem Magyarországon vagy más uniós államban élnek, s nem szlovák állampolgárok. Ők ugyanis úgy vélik, hogy mindazoknak a kitelepítetteknek, akik 1948-ban a mai Szlovákia területén éltek, meg kellene adni a kárpótlást.

 

Erik Nooteboom, az Európai Bizottság (EB) szakértője azt a választ adta, hogy a 2004 december végéig hatályban lévő kárpótlási törvény állampolgárságra, illetve állandó lakhelyre vonatkozó követelményei valóban korlátozhatják a tőke szabad áramlását, ugyanis Szlovákia 2004. május elseje óta az Európai Unió tagja. Kikérte azonban Szlovákia hivatalos válaszát, amely az volt, hogy mivel ez nagyon kevés embert érint, tehát azzal ne foglalkozzanak. (…)

 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet ezen válasz hatására döntött úgy, hogy jogorvoslatot kíván nyújtani a diszkriminált Beneš-kárvallottaknak?    

 

Igen, intézetünk az EB elutasító válasza után lépett be a történetbe. Vállaltuk, hogy felderítjük: Magyarországon vagy más európai országokban hány olyan felvidéki származású „Beneš-károsult“ él, akik ezt a kárpótlást igényelhetik. (…)

 

Folyamatosan várják tehát azoknak a jelentkezését, akiknek a II. világháború előtt földjük volt a mai Szlovákia területén, szlovák állampolgárságuk vagy állandó lakhelyük azonban nincs. Hol s mit kell tenniük a segítségüket igénybe venni akaró érdeklődőknek, s mi mindenben számíthatnak Önökre?

 

Az érdeklődők minden szükséges információt elolvashatnak a www.kji.hu honlapunkon. (…) A károsultak utódai is jelentkezhetnek a csatolt nyilatkozat kitöltésével, amelyet a Kisebbségi Jogvédő Intézet alábbi címére kell eljuttatniuk: Kisebbségi Jogvédő Intézet, 1051 Vármegye utca 7., HUNGARY. E-mail-címünk a következő:  [email protected], s a +36 1 79 86 530-as telefonszámon is hívhatnak minket.  (…) Egyébként a Felvidéken dr. Szabó Olga pati ügyvédnő már huzamosabb ideje foglalkozik ezzel a kérdéssel. (…)

 

(…)

 

A későbbiekben konkrétan milyen mértékű és formájú kárpótlásra számíthatnak majd a felvidéki magyarok?

 

Mivel én nem ismerem a szlovákiai kárpótlási törvényt, erre a kérdésre nem tudok érdemben válaszolni. Csak annyit mondhatok: őket is mindaz megilleti, mint bármely szlovák állampolgárt az ottani kárpótlási törvény alapján. Nem kevesebb és nem több! Reméljük, hogy a felvidéki magyarok Csáky Pál képviselő úrral az élükön, végigmennek ezen az úton, s egyszer majd minden Beneš-károsult megkapja az őt megillető kárpótlást.

 

Hírek.sk, Várják a kitelepített, földjeiktől megfosztott magyarok jelentkezését

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!