Richard Sulík, az SaS elnöke már többször bizonyította, hogy nincs modora, és még csak nem is tudja, hogyan kell illendően viselkedni. (…)

 

Politikusként sosem voltak illúzióim és elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék a harmadik kormányomnak 100 nap türelmi időt ad. De azt, hogy a képviselőik nyíltan hazudjanak és támadjanak engem, míg én az intenzív osztályon fekszem, teljesen rendhagyó viselkedésnek értékelem.  Újra szeretném nyomatékosítani, hogy nincs  semmilyen luxuslakásom. Saját pénzből bérelek egy lakást reprezentációs céllal, bár, mint ahogy azt Sulík nagyon jól tudja, jogom van állami lakást igénybe venni térítésmentesen.

 

Nincsenek luxusautóim sem, csak a köztisztviselők védelmét ellátó hivatal autóját használom, ami mellett két másik gépjárművet a Smer bocsátott ingyen rendelkezésemre. Ha Sulíkot érdekli, tudhatná, hogy még a kormányhivatal telefonját sem használom, hanem a Smer  biztosít számomra mobiltelefont, hogy tehermentesítsem a kormányhivatalt. (…)

 

 hirdetes_400x285  

A politikai kultúra mint kifejezés az ellenzék számára semmi sem jelent. Jobra-balra vagdalkoznak, bizonyítékok nélkül gyanúsítják meg a kormányt és képviselőit súlyos bűncselekményekkel. (…)

 

Nem várok el bocsánatkérés Sulíktól. Direkt figyelmen kívül hagyom a szlovák bulvárlapokat, és csak a napi sajtót olvasom, amelyek objektív és releváns információkkal bír. Nem értem, hogy a Hospodárske Noviny emberi szempontból egyáltalán miért közölt le ilyen aljasságot.

 

HNonline.sk, Pán Sulík, aspoň na ARO mi dajte pokoj!

 

Sulík eredeti cikkét itt szemléztük.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!