(…) A mai valóság, hogy életünket a globális trendek határozzák meg. Európában ezek közül néhányat rőteljesebben érzékelünk, befolyásolják munkánkat, életünket. Ilyen trend például a szabad mozgás és az új munkamódszerek, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy másképp fogunk dolgozni.

 

Az EU statisztikái szerint 2020-ig (ami tényleg nincs messze) az összes munkakör több mint 19 százalékában bizonyos fokú informatikai tudásra lesz szükség. Ráadásul a következő évszázadban olyan munkakörök jönnek majd létre, amelyek ma még nem is léteznek.

 

Hogyan készítsük hát fel a diákokat egy olyan munkára, ami ma még nincs? Hogyan készítsük fel a következő generációt olyan szakmai közegben, ahol gyorsan változik a kommunikáció az e-mailes formáról a közösségi hálókra (…). Ez mind végbe fog menni a következő 5-10 évben, mindez most történik, és nekünk erre reagálnunk kell arányos változtatásokkal az oktatásügy területén.

 

 hirdetes_810x300  

Amilyen fontos a technológia a gazdasági életben, ugyanolyan fontosnak kell lennie az osztálytermekben. Elegendő-e szétosztani kütyük százezreit a tanárok és a diákok között? Nem elég. A múltból már megtanultuk, hogy segíteni kell a tanároknak minél jobban elsajátítani a technológiai eszközök használatát, hogy a tanórákon ne kelljen csak a hagyományos tartalomra szorítkozniuk (…), hanem a 21. század készségeit fejlesszék a diákokban.

 

Ilyenek például a kommunikációs készségek, a kritikus gondolkodásmód, a problémamegoldó készség, az internet felhasználása információgyűjtésre, tudni, hogyan kell megítélni és kiértékelni ezeket az információkat. Ezek azok a készségek és képességek, amire a következő generációnak szüksége lesz ahhoz, hogy sikeres legyen.

 

Tény, hogy sok ember beszél az oktatás változtatásairól, de csak kevesen tesznek is ezért. Szlovákiában például az elmúlt hetekben 5 táblagépekkel felszerelt, speciális osztályt nyitottunk meg. A tervünk az, hogy ezek az iskolák amolyan jelzőfényként és ösztönzőként működnek majd a többi iskola számára. De még mindig csak az elején járunk, és rajtunk áll, hogy a változást már most elkezdjük. Leginkább a következő generáció érdekében.

 

HNonline.sk, Markus Breyer: Je najvyšší čas naštartovať revolúciu v školstve

Nyitókép: Practutor.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!