(…) A figyelmes közönség figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy a vitáknak kizárólag gazdasági vonzatai voltak, és az elégedetlenkedők kiengesztelése után megint minden megoldódik. Szlovákiai körülmények között ugyanis példátlan, hogy egy koalíciós partner mindkét, – esetünkben Radoslav Procházka és Andrej Hrnčiar – hadban álló szárnyának visszavágásakor azok versengeni kezdenek azon, melyikük tudja inkább bizonyítani a kormányhoz való lojalitását.

 

Így kerültünk abba az abszurd szituációba, hogy a koalíciót olyan képviselők is támogatják, akikre a kormánynak semmi szüksége (gondolunk itt a maradék Sieťre, Procházkára és  Alena Bašistovára).

 

Nem tudni, végül ki hozakodott elő az ötlettel, de briliáns: mindannyian a kormányban maradnak. Hrnčiarék belépnek a Most-Hídba, a Sieť vezető alakjai is kapnak valami aprót, hogy ne legyen teljesen üres a markuk, és ők cserébe hagyják ténylegesen eltűnni a süllyesztőben a Sieťet, mint a választások nemkívánatos melléktermékét.

 

 hirdetes_810x300  

A „valamelyik koalíciós partnerrel való egyesülés a Sieť potenciáljának minél ésszerűbb kiaknázása érdekében” szöveg csak ködösítés, hogy ne kelljen nyíltan kimondani, hogy romjai csak terhet jelentenek (…). Az „integráció célja” felégetni és semmissé tenni az ötszázalékos szégyent. Ezért még csak nem is számít, kivel egyesül.

 

(…) Mindhárman [Most-Híd, Smer, SNS] ugyanazon a hatalmi síkon gondolkodnak, értik egymást, folytatni akarják. A problémákat és vitákat a politikai ügyletek mentén képesek megoldani, és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez megváltozna.

 

Az a hidegvér és politikai fölény, mellyel a három pártelnök felülkerekedett az ismeretlen helyzeten, amivel még a szlovákiai politikában nem találkoztunk, arra utal, hogy bár talán sikerül kivárnunk Fico távozását, a koalíciót egyhamar nem láthatjuk szétbomlani.

 

HNonline.sk – Peter Tkačenko: Až teraz vznikla naozajstná koalícia. A bude si rozumieť

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!