Ez így nem megy. Ezekkel a szavakkal kommentálta Angela Merkel német kancellár a Visegrádi Négyek kormányfőinek lázadását, akik megpróbálták őt meggyőzni a kötelező betelepítési kvóták elfogadhatatlanságáról.

 

Merkel ezzel lényegében megerősítette, hogy közte és a visegrádi országok között fellángolt a régiúj ellentét. Bár úgy tűnt, a kvótákról szóló vita legalább átmenetileg mérséklődött, a valóságban tovább izzott a felszín alatt. És épp ott kapott lángra, ahol el kellett volna oltani – a miniszterelnöki találkozón Varsóban.

 

Merkel szavaival végleg eltemetett minden reményt arra vonatkozólag, hogy Párizs, München és Nizza tragikus tapasztalatai felnyitják a szemét. Makacs hozzáállásán semmit sem változtat a tény, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a németek fele nem akarja, hogy a negyedik választási időszakban is kancellár legyen.

 

 hirdetes_400x285  

Épp ellenkezőleg, Minél több ténnyel szembesül, minél többen fordulnak el tőle saját környezetéből is, annál keményebben harcol vélt igazáért. Ennek a politikának az egyetlen eredménye a józan eszük többségét megőrzők ellenállása és megcsömörlése lehet. Egyúttal azonban azoknak a támogatását [hozza magával], akik az ilyen problémákat leginkább erővel oldanák meg. Leghangsúlyosabban épp a szomszédos Ausztriában láthatjuk ezt, ahol minden felmérés az ultranacionalista Norbert Hofernek jósolja az államfői széket az őszi megismételt elnökválasztás után.

 

Merkelnek még van ideje, hogy elkerülje a legrosszabbat – Hofer, Le Pen és Kotleba hirtelen felemelkedését és a velük kapcsolatos Frexitet, Czexitet vagy a Polexitet. Ehhez azonban Merkelnek el kell kezdenie hallgatni, meghallgatnia, mit mondanak az Európa perifériáján lévő országok. Máskülönben megtörténhet, hogy a következő csúcstalálkozón a nacionalista miniszterelnökök adnak egymásnak kezet, hogy sírba tegyék Európát.

 

 

Hospodárské Noviny – Pavel Novotný: Nejde to, Frau Merkel

Nyitókép: wakeupkiwi.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!