A Trend hetilap egy héttel ezelőtti címlapján Robert Ficot a leendő nyugdíjasok kifosztójának nevezte. A lap így reagált a kormányfő második pillér elleni lépéseire. Az ezt követő lépések csak még inkább ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát bizonyították. (…)

 

A Smer a koalíciós partnereivel együtt ugyanis az egész jövőnket ellopja. (…) Annyit, mint Fico alatt, a rendszerváltás óta még nem loptak. Kínában is megy a mutyi, még jobban, mint nálunk, de a kínaiak tudják, hogy a 21. század az övék. Pontosan tudják, merre tartanak, hisznek abban, hogy megfelelnek majd a kihívásoknak. Nálunk minden iskolában, ahova ellátogattam, a diákok azzal foglalkoznak, hova fognak kivándorolni.

 

Jaj annak az országnak, amelynek képviselői olyan mértékben tesznek a jövőre, mint Szlovákiában. A jövőnk szempontjából kulcsfontosságú minisztériumokban – oktatásügy, közlekedésügy, gazdaság – jóformán csak színházi statiszták ülnek. Nem meglepő, hogy az oktatásügy lassan, de egyelőre megállíthatatlanul szétmállik a kezeink között. (…)

 

 hirdetes_400x285  

A jelenlegi kormány egy bizonyos minisztere azt mondta nekem, hogy a legszörnyűbb meglepetése a kormánnyal kapcsolatban az volt, hogy a kormányfőt nem érdekel semmi a „bábuk”, az órák és a hatalom megtartásán kívül. És nem csak a hal bűzlik a fejéről, de a kormány is, mert az a kormány, amelyet csak a mostani nyugdíjak érdekelnek, képtelen lesz a jövőbelieken keresni. Akkor sem, ha kipereli az összes létező újságíró teljes vagyonát.

 

Szlovákia számára rendkívül fontos, hogy eltávolítsuk a hatalomból azokat, akik ellopják a jövőnket. Mert jóval többet vesznek el, mint pusztán a pénzt.

 

HNonline.sk, Miroslav Beblavý: Zlodeji našej budúcnosti

Nyitókép: Kyjevpost.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!