Tekintettel Mark Canvedishsel történő ütközésük körlményeire, nem túlságosan szigorú büntetés Sagan kizárása a versenyből?

 

Ez a döntés mindenképp ellentmondásos és vitát kiváltó volt. Megosztja a laikusokat de a szakértőket is. A közvélemény egyik fele szerint a büntetés helyes volt, mert az egészség és biztonság elsődleges szempont a versenyeken. Cavendish nagy sztár, és Peter miatt kiesett a versenyből. (…) A másik fele pedig azt mondja majd, hogy Cavendish maga tehet róla, mert előzésre ott valójában nem volt lehetőség, Peter csak saját területét védte.

 

De tény, hogy az első kontaktust kettejük között Cavendish okozta, aki fejjel szaladt bele Saganba. Ez nem játszott szerepet az eset megítélésénél?

 

 hirdetes_400x285  

Szóval. Az játszik szerepet, amit a határozati bizottság annak ítél meg. Az pedig aszerint ítél, amilyen információkat kap. Ezek lehetnek videófelvételek, tanúk, kerékpárosok. Vagy más technikai eszközök, amelyek rendelkezésükre bocsátanak, például a nézőktől kapott felvételek, amelyek szintén segíthetnek a helyzet megítélését. Nekünk nem állnak rendelkezésünkre ezek az információk, ezért tartózkodnék a megjegyzésektől.

 

Miért?

 

Nincs nálam az összes bizonyíték, így nem tudok objektíven egyetérteni vagy kétségbe vonni.

 

(…)

 

Az interjú még a Sagan végérvényes kizárásáról szóló bejelentés előtt készült.

 

HNonline.sk, yklistický rozhodca pre HN: Konečná pre Sagana bude až na štarte

Nyitókép: index.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!