Paul Louis Heil a pennsylvaniai Philadelphiában született. Nyolc évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába egy hölgy miatt, akit később feleségül is vett.

 

(…)

 

Amikor először érkezett Pozsonyba, nagyon rossz volt az infrastruktúra.

 

 hirdetes_400x285  

„A pozsonyi vár szétesőben volt, az Eurovea és a Riverpark akkor még nem létezett, és hisznek nekem vagy sem, de a fővárosban az utak akkor még sokkal rosszabb állapotban voltak, mint most. Kultúrsokk ért. Szlovákia azonban azóta fokozatosan fejlődik nemcsak az infrastruktúra terén, hanem más aspektusokban is”

 

– mondja Paul az első élményeiről.

 

A jó szolgáltatások Szlovákiában ritkaságszámba mennek

 

Paul szerint Amerika és Szlovákia között a legnagyobb különbség az ügyfélszolgálat terén, valamint a kommunikációs szokásokban mutatkozik meg. Amerika arról híres, hogy ott a „Vásárlónak mindig igaza van”. A vásárlókról való gondoskodás Amerikában komoly dolog. Minden jó vállalkozó tudja, hogy egyetlen ember negatív tapasztalata több tucat emberhez jut el, míg a pozitív tapasztalat talán csak egyhez. Ezért tudják, hogy miképpen kell viselkedni a vásárlókkal, és azt is, hogy minőségi szolgáltatásokat kell kínálni az éttermekben, a boltokban és a postán is. Úgy tűnik, hogy sok szlovák intézmény, illetve létesítmény számára mindez nehéz diónak bizonyul. Ebben az országban a jó szolgáltatás az egyik legritkább dolog – véli az amerikai.

 

 „Ami a kommunikáció illeti, az amerikaiak nyitottak és a szívélyesek. Ha Amerikában egy egyszerű utcán sétálsz, valakire ránézel és felveszitek a szemkontaktust, akkor valószínűleg köszöntök egymásnak, és megkérdezitek: „hogy vagy”? Szlovákiában az emberek boldogtalan ábrázattal járják az utcákat, és nagyon ritka eset, ha egy idegen rád nevet és köszön.”

 

(…)

 

Szlovákiának van a világon az egyik legjobb söre

 

Paul minden kritika ellenére fantasztikus országnak tartja Szlovákiát.

 

„A családdal szeretjük felfedezni az országot, főként turisztikai szempontból. Ebben a kis országban annyi minden van, hogy egy élet nem elég rá, hogy mindent felfedezz. A környezet és a hegyek nagyon szépek, emellett rengeteg lehetőség van a túrázásra, kerékpártúrákra, sátorozásra, várlátogatásra és a kulturális aktivitásra. Ha mindez még nem lenne elég, akkor itt kapható a világ egyik legjobb söre, ráadásul olcsóbb, mint egy üveg víz”

 

– mondja.

 

(…)

 

Eleinte szégyenkezett a káposztaleves miatt

 

Néhány héttel Szlovákiára érkezése után tartották a lagzijukat, ahol éjfél után káposztalevest (kapustnica) szolgáltak fel.

 

„Olyannyira nem ízlett, hogy majdnem meg is sértődtem, hogy ilyen ételt szolgáltak fel a vendégeimnek. Néhány éves szlovákiai tartózkodásom után azonban a káposztaleves lett a  kedvenc ételem” (…)

 

– árulta el.

 

(…)

 

Hospodárske Noviny Online, Američan Paul: Za kapustnicu sa kedysi hanbil, teraz všetkých pozýva na Slovensko

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!