2012-ben Fico több mint egymillió embert lopott meg, akik a második nyugdíjpillérben spóroltak. A befizetett járulékot 9 százalékról 4 százalékra csökkentette. Mivel a Smer egyszínű kormányának többsége volt, az ellenzék nem tudta megállítani. Fico terve viszont nem tetszett az Európai Bizottságnak. Egyszerű indokból – a második pillér megvágása és az így szerzett pénz felhasználása a populisták klasszikus módszere. (…)

 

Fico keresztülvitte a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését az alábbi képlet szerint – amennyivel tovább fognak élni az emberek, annyival hosszabb ideig fognak dolgozni. A populizmus egy betakarózott hosszú távú felelősség kabátjával. Hogy ne fájjon annyira, a változtatás 2017-től lesz érvényes és a következő miniszterelnök problémája lesz.

 

Fico még mindig kormányfő. Idén és jövőre is kettő vagy három hónappal fog emelkedni a nyugdíjkorhatár. Ez nem túl népszerű. Azt kérni Ficotól, hogy magyarázza meg az embereknek, hogy folyamatos változtatások nélkül becsődöl az egész nyugdíjrendszer olyan, mintha azt kérnénk Kollártól, hogy ne nézelődjön a lányok után. Őt soha nem érdekelte, hogy mi lesz 2030-ban vagy később. A miniszterelnök nyugdíja már biztonságban van, egy teljesen más helyen.

(…)

 hirdetes_810x300  

A valóságban ez nagy szégyen. Fico és Richter semmit nem tud tenni azért, hogy európai nyugdíjaink lehessenek. Csak rombolni képesek – először ellopják az emberek megtakarítását és végül az állami pénzből annyit ígérnek, amit bárki teljesíteni tud.

 

A nyugdíjrendszert az utólagos adó- és járulékbevételek megmenthetnék, ha a gazdaság jóval gyorsabban növekedne. A jelenlegi garnitúra erre már nem képes. Fico ugyanis csak arra képes, hogy eltörölje azt, amit ugyanaz a Fico korábban véghezvitt. A mi feladatunk az lesz, hogy megvédjük az embereket a nyugdíjtolvajoktól.

 

hnonline.sk – Miroslav Beblavý: Zlodeji budúcich dôchodkov sú späť
kép: hnonline.sk/TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!