(…) Ha Magyarországon élnék, és ott is ellenzéki politikusként tevékenykednék, ugyanolyan álláspontot fogalmaznék meg az elkövetett hibák vagy kétes ügyek miatt, mint itthon. De nem ott élek, és ezért úgy vélem, az egyetlen lehetőség tiszteletben tartani a magyarországi választások eredményét.

 

Azok szerint pedig a magyar választók fele Orbán Viktort szeretné kormányfőnek. Nem kell, hogy tetsszen, amit Orbán tesz, nyilván egymillió választónak – akik nem őrá adták le voksukat – nem tetszik. De ez az harc rájuk vár, nem pedig a szomszédos országokra, pláne nem az Európai Unióra. Amit az Európai Uniónak tennie kellene, az a szabadság megőrzésének felügyelete. Például, hogy a a választások valóban titkosak legyenek és korrektül számolják össze őket.

 

Határozottan nem Orbánt akarom védeni, ellenkezőleg, ha Magyarországon élnék, egyik leghangosabb kritikusa lennék, mert ő egy baloldali, aki sok olyan lépést hajt végre, amivel akadályozza az egyén szabadságát.

 

 hirdetes_810x300  

Megértem azokat a kijelentéseket is, miszerint egyes politikusok szemében egy-két tagállamban az európai értékek megsértése zajlik. De ezt én nagyon veszélyes leegyszerűsítésnek tartom.

 

„Azzal, hogy az európai értékek nincsenek pontosan definiálva, bármire magyarázatként használhatják őket. Például arra, hogy a szlovák adófizetőket érje az a megtiszteltetés, hogy visszavonhatatlan és feltétel nélküli kezességet vállaljanak a görög adófizetők javára, amivel egycsapásra 1,3 milliárd euróval nőtt a szlovákiai köztartozás nagysága. Ez ellentétes volt az EU működésének szabályaival, konkrétan az alapszerződés 125. cikkelyével. Mert az európai értékek…”

 

Európai érték a szolidaritás. Például a migránsokkal szembeni szolidaritás. Rendben van tehát, ha a brüsszeli hivatalnokok úgy döntenek, hogy a szolidaritás és az európai értékek nevében XY migránst fogadunk be? Én azt mondom, hogy határozottan NEM.

 

„Arról, hogy ki élhet Szlovákia területén, csak Szlovákia polgárai dönthetnek. Demokratikus, titkos, teljes, egyenlő és korrektül összeszámolt szavazás keretében. És ha egy ilyen szavazáson Orbánt választották meg, nem kell tetszenie, de tiszteletben kell tartani.”

 

HNonline.sk, Richard Sulík: Prečo kritizujem Fica, ale nie Orbána?

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!