A pénteki tüntetés (bővebben itt és itt) legerősebb, legmeghatóbb pillanata volt, amikor Ján Kuciak, a meggyilkolt szlovák újságíró testvére állt a mikrofon mögé.

 

„Jó estét mindenkinek. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mit élünk át most otthon. Remélem, hogy senkinek önök közül nem fog kelleni ilyet átélnie.

 

Úgy érzem, hogy a golyót, amellyel Jánt szíven lőtték, az egész család kapta, és hogy mindannyian egy kicsit meghaltunk. Sokáig gondolkodtam, hogy ideálljak-e ma, vagy inkább maradjak otthon a szülők mellett, akiknek most  a legnagyobb szükségük van ránk. De úgy döntöttem, hogy önök miatt ma eljövök.

 

 hirdetes_810x300  

Mindenkinek szeretnék nagy köszönetet kifejezni. Köszönöm azt, hogy itt vannak, azt, hogy érdeklődnek, és azt, hogy nem mindegy önöknek az ami történt és történik. Mert Martinának és Jánnak sem volt mindegy.

 

Szerették volna élhetőbbé tenni ezt a helyet. És mindezt tisztességesen. Ezért arra kérem önöket, hogy nyugodtan emlékezzünk, hogy Ján és Martina emléke ne váljon egyesek számára az agresszió és a provokáció eszközévé.

 

Az egész családunk és Martináék családja nevében még egyszer köszönöm.”

 

 

 

Mária Kuciaková szavai a március 9-i tüntetésen.

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!