A Magyar Közösség Pártja nyugtalanságát fejezi ki Denisa Saková belügyminiszterré való kinevezése miatt. „Kaliňák jobbkeze”, ahogy a sajtó és a közvélemény minősíti a jövendő miniszter asszonyt, nem jelent változást a kialakult krízishelyzetben. A belügyi tárca államtitkáraként ugyanis Sakovának tudnia kellett a szervezett bűnözés politikai kapcsolatrendszeréről. Mi változik, ha miniszter lesz?

 

Újra ugyanazon a ponton vagyunk, ahonnan elindultak a „változások”, más szóval: nem változott semmi. A cinkostársak nem fognak egymás ellen harcolni. Egy hónappal Kaliňák távozása után éppen az ő jobbkezének a kinevezése a belügyi tárca élére egyenesen a demokrácia megcsúfolását jelenti. A koalíció minden bizonnyal abban bízik, hogy az ellenzék és a tiltakozó tömegek kifulladnak, a frusztráltság és a beletörődés lesz rajtuk úrrá. Ám a valóság az, hogy az emberek dühe egyre fokozódik, s nem bírják tovább elviselni a hatalom arroganciáját.

 

Az emberek nincsenek bizalommal Saková iránt, hiszen azon felül, hogy Kaliňák hatalmi társa volt, az újságírók már kinevezése előtt megszellőztették a botrányos tendereket, amelyeket levezetett, s azt, hogy asszisztált az oligarchia- és maffiarendszer felvirágzásához, semmiképpen nem lehet neki megbocsátani.

 

 hirdetes_810x300  

Menyhárt József, az MKP elnöke

MKP sajtóhír

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!