A nyár legnagyobb hőhulláma és a fokozódó migránsválság hírözönében gyakorlatilag az egész honi médiában elsikkadt a WWF Magyarország rövid közleménye, miszerint az idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esett a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta bolygónk egy évre elegendő erőforrásait.

 

Szerdától már a jövőnket éljük fel, az év végéig fedezetlen hitelre fogyasztunk mindent: ivóvizet, élelmiszert, energiát, nyersanyagot, bármilyen árucikket és szolgáltatást. Ha az emberiség nem gyarapodna, akkor is fokozatosan emelkedne a globális összfogyasztás, de a világ népessége öngyilkos ütemben nő.(…)

Az ökológiai túlfogyasztás – találóbb elnevezéssel: túllövés – napja szimbólum. A Global Footprint Network nevű nemzetközi szervezet ezzel arra figyelmezteti a politikai és gazdasági döntéshozókat, véleményformálókat, a közösségeket s minden egyes embert, hogy mivel egyre nagyobb az „ökológiai lábnyomunk”, mint a Föld biokapacitása, újra kell gondolni vágyainkat, értékeinket, meg kell változtatnunk szemléletünket, céljainkat, s így egész életünket.

(…)

A patologikus túlnépesedés, a mértéktelen túlfogyasztás és a klímaváltozás ördögi kört alkot. A túl sok ember egyre gyorsuló ütemben használja ki, éli fel, pusztítja el a bioszférát, gyorsítja a levegő és a tengervíz felmelegedését – ez viszont egyre több ember életterét veszélyezteti, lehetetleníti el Afrikában és Ázsiában. A gátlástalan emberkereskedő bűnszervezetek, a profithajhász globalista érdekkörök, Soros-féle milliárdos üzletemberek s az általuk finanszírozott álhumanista NGO-k által gerjesztett és támogatott tömeges, illegális migráció immár Európa, az itt élő nemzetek kulturális, sőt biológiai létét veszélyezteti. (…)

 hirdetes_400x285  

 

Magyar HírlapFaggyas Sándor: Túl a túllövés napján
kép: szatmar.ro

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!