Az ellenzék gyengeségének számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – erről is beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Elmondta, bár korántsem elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtak érni, azért „szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket, illetve programokat megerősítsük”.

 

Rendkívül durván lépett fel a spanyol rendőrség a katalóniai népszavazás résztvevőivel szemben, Brüsszel mégsem kiáltott diktatúrát, ahogy nálunk szokott kevesebbért. A kettős mérce újabb bizonyítéka ez?

 

Nálunk is voltak hasonló vagy még brutálisabb jelenetek, emlékezzünk csak 2006 őszére! Érdekes módon akkor nem volt gond a magyarországi demokráciával. Annak idején nem lépett fel senki a gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága védelmében a Gyurcsány-kormánnyal szemben, nyilván azért, mert az a garnitúra kiválóan kiszolgálta az idegen érdekeket, amelyeket mi nem szolgálunk ki.

 

 hirdetes_810x300  

Ezért mindenki, akinek a nemzeti érdekek alapján zajló kormányzati politika, akár csak az addig megszokott extraprofitjának jövőbeni elmaradása okán, vagy a baloldali, liberális ideológiai hegemónia megtörése okán nem tetszik, az évek óta válogatott eszközökkel próbál revansot venni rajtunk, politikánk feladására kényszeríteni bennünket, illetve maximális célként pedig előidézni egy olyan szituációt, melyben ettől a kormánytól megszabadulhat, hogy a gyarmati sorba vetettségünk újra a régi lehessen. (…)

(…)

 

Az Index portál tulajdonosa nemrég a veszprémi éjszakában festette le trágár, Orbán Viktort becsmérlő üzenetekkel a saját plakátjait, miközben az általa támogatott párt az Állami Számvevőszéket fenyegette meg. Mi lesz ebből?

 

A Jobbik olyan „politikai kultúrát” hozott be, amely jelentős mértékben lerontotta az addig sem feltétlenül rózsás magyar politikai közállapotokat. Ezek a fiúk nem tudnak késsel-villával enni. Semmilyen viselkedési szabályt nem tartanak kötelezőnek magukra nézve. Ez nyilastempó. Gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek. A felszínen akarnak maradni, ezért minden árat hajlandók megfizetni. De úgy vélem, a magyar demokrácia van annyira érett, a magyar emberek pedig vannak annyira bölcsek, hogy ezt a problémát is megoldják előbb-utóbb. Ha a jobbikosok nem változtatnak az elemi együttélési normákat is figyelmen kívül hagyó magatartásukon, s nem alkalmazkodnak a parlamentáris demokráciához, akkor bizony ki fognak kopni.

 

(…)

 

Miért fontos a nemzeti konzultáció?

 

Minden olyan kérdésben, melyben a kormánynak vitája van itthon vagy a nemzetközi porondon, újra és újra fel kell sorakoztatnia maga mögött az állampolgárokat, s ennek látható jelét kell adni. Ez a demokrácia alapvető logikájából is fakad. Ráadásul az embereket tájékoztatni kell a valós kérdésekről. Persze, lehet viccet csinálni a konzultációból – némely próbálkozás egészen szellemes –, lehet gyalázkodni vagy a költségeket sokallni, de egy dolgot nem szabad: elvitatni, hogy ami az illegális migráció kapcsán ma zajlik Európában, azon a gyermekeink és az unokáink jövője múlhat.

 

Most dől el, hogy ötven év múlva lesz-e magyar Magyarország vagy sem; hogy lesz-e európai Európa tőlünk nyugatabbra, aminek már jóval kisebb esélyt adnék. Nekünk, a lengyeleknek, a cseheknek, a románoknak és a többi, a volt szocialista blokkhoz tartozó országnak talán éppen a történelmi lemaradásunkból meg az ötvenévnyi kommunizmus elzártságából fakadóan váratlanul lett egy olyan előnyünk, amit a nyugatiak talán már elveszítettek. Lehetőségünk van megőrizni az identitásunkat. Úgy tűnik, a demokrácia és a jólét, társulva a korlátlan – s ekként már önmaga paródiájába forduló, abszurditásig vitt – szabadsággal, vagy inkább totalitárius liberalizmussal, aláásta a nyugati társadalmak természetes védekező mechanizmusát, immunrendszerét.

 

Az ellenzék, a sajtója és maga a spekuláns szóvivője is arról értekezett a napokban, hogy nincs is Soros-terv. Azt is vitatják, hogy kötelező kvótákat akarna Soros. Mit szól ehhez?

 

Könnyű lenne megcáfolni mindazt, amit a kormány állít. Elég lenne annyi, hogy Brüsszelben ki kellene jelenteni, hogy hiba volt testvéri csókkal köszönteni Sorost, majd azt, hogy átalakítják a bevándorláspolitikát. Vagyis mostantól betartják a hatályos szabályokat, nem engedik be Európába az arra nem jogosultakat, akik pedig illegálisan tartózkodnak itt, hazaküldik őket. Továbbá az európai keresztény kultúrát visszahelyezik az első helyre, rögzítve: aki itt szeretne élni, előzetesen ki kell fejezze a szándékát arra vonatkozóan, hogy ezt elfogadja, és németté, hollanddá vagy éppen magyarrá akar válni – de legalábbis: kultúránkat, törvényeinket, erkölcseinket tiszteletben tartó vendégként szeretne velünk együtt élni, s munkájával hozzájárulni az őt befogadó közösség boldogulásához.

 

(…)

 

A Fidesz 2002-es választási veresége után mondta azt, hogy „kormányon voltunk, nem hatalmon”. Milyen áthallása van ennek 2017-ben?

 

(…) Ha 2010 óta a minket ért támadások hőfokát és erejét nézzük, azok azt tükrözik, hogy az ellenérdekelt felek mégiscsak azt gondolják, hogy hatalmon vagyunk. Képesek vagyunk érvényt szerezni a választói akaraton nyugvó politikánknak, akkor is, ha mindent megpróbálnak ellene.

 

(…) Bár korántsem vagyok elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtunk érni, szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket programokat megerősítsük. (…)

 

Szintén fontos a Trianon által elszakított nemzetrészekkel való társadalmi és kulturális kapcsolattartást intézményesíteni illetve szervessé tenni, gazdasági eszközökkel is alátámasztani, hogy a különböző politikai változások erre már ne legyenek hatással. A külpolitikában pedig a közép-európai együttműködés megerősítése számít kiemelt feladatnak, a történelmi konfliktusainak hátrahagyásával, hogy minden érintett ország számára történelmi dimenzióba helyezett politikai stratégia legyen a közös érdekérvényesítés az unió porondján.

 

magyarhirlap.hu, Kövér László: A demokrácia és a jólét, társulva a totalitárius liberalizmussal, aláástaa nyugati társadalmak természetes védekező mechanizmusát

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!