A megalázkodás mintaországa

Történelmi tényként emlegetik, hogy Romulus Augustulus császár uralmának végével a Római Birodalom 476-ban megszűnt, habár ezt abban az évben senki nem vette észre. (…)

Vajon az európaiak 2015. szeptem­ber 4-én, a német határnyitás napján észrevettek-e valami különöset? Vajon a dátum évszázadok múlva milyen értelmezést kap? (…)

A lebombázott Németország háromnegyed része másfél évtized alatt Európa gazdasági motorjaként támadt fel (összehasonlításul: Kelet-Európának 1989 óta már több mint negyedszázad állt rendelkezésre a talpra álláshoz), amellyel szemben állt a politikai törpe szerepe.

   

A demokratikus alkotmány etikai alapra helyezése után a közgondolkodás is moralizálódott, Németország erkölcsi értelemben az önmarcangoló jóember képében jelent meg, a történelem bűneinek főszereplőjeként a folyamatos vezeklés és politikai megalázkodás mintaországa lett.

(…)

Bűntudat- és vezeklésorgiájával elvesztette kulturális-történeti önazonosságát és vele azt az erőforrását, amelyből a demokráciát fenntartó moralitás táplálkozik.

Ha az évezredek alatt kialakult nyelvi, szokásbeli, civilizációs identitást az elkövetett bűnök miatt teljesen kidobják az ablakon, az individuum számára nem maradnak meg azok a pszichológiai, gondolkodásbeli és kommunikációs tartalékok, amelyekből a jót építeni lehet.

Az évezredes történelmi sikerek és a rendkívüli kulturális (irodalmi, zenei, filozófiai) vívmányok ellenére az egyes ember tényleges érzése lett a szégyen a saját „német” mibenlét miatt. A szégyenkező lehajtja fejét és képtelen cselekedni. (…)

Hogyan tudná ez az ország tettekkel is bebizonyítani, hogy megváltozott, jó lett, nem kell félni tőle? Egész biztosan nem azzal, ahogy a kis lépések habozó kancellárja az unalmas biztonság képzetébe ringatta polgártársait. Pascal Bruckner francia író szerint: „Merkel asszony olyan nagymamaként jelenik meg, aki a széken térdeit összeszorítja és kézitáskájába kapaszkodik.”

(…)

De hogyan lehetett hitelt érdemlően bizonyítani, hogy tényleg a történelem jóemberei lettek? A görögöknek nem engedtek 2015-ben a pénzügyi válság közepette, mert az hosszú távon az euró biztonságát kezdte volna ki. És akkor megjelent a sorsüldözött menekült Szíriából.

Emberi arccal, sorsát feladva, új sorsot kérve Németországtól. Az egykori üldöző, sorstalanító most megmutathatta, hozzá feltétel nélkül jöhetnek az üldözöttek, új Amerikaként új életet ad a bekéredzkedőknek.

Az alvajáró benyomását keltő kancellár elérkezettnek látta a maga történelmi idejét. A politikai moralizálás korában nem hódításokkal, hanem állami emberszeretettel lehet pontokat szerezni, az elfogadott nagy nemzetek csarnokába újra belépőt váltani. Az identitását vesztett nemzet új azonosságot találhat a befogadás önfeladó gesztusában.

Az első lépés helyesnek tűnik, de a következmények végiggondolása az út végén szakadékot sejtet.

(…)

Kevesen ismerték még fel, hogy sem a Biblia, sem a filozófusok nem szólnak arról a befogadásról, arról az egyetemes befogadóról, amely magában hordozza saját megsemmisülésének lehetőségét azáltal, hogy nem válogat a befogadottak között, ahol a befogadott mint időzített bomba, bármikor felrobbanthatja a befogadót. A robbanás után már nem lesz befogadó, és legnagyobb befogadás sem.

A befogadót elpusztítani szándékozó befogadása mint morális tett így önmaga ellentétévé válik és a leginkább erkölcstelen cselekedetként manifesztálódik. Mint végtelen felelőtlenség a saját kultúrával és a saját későbbi utódokkal, az utána jövő generációkkal szemben. (…)

Magyar Idők – Boros János: A megalázkodás mintaországa