A dollár-multimilliárdos matuzsálem Soros György úgy tűnik, nagyon megöregedett; egyre gonoszabb és kezdi elveszíteni a józan ítélőképességét. Azt gondolja, hogy pénzzel mindent, mindenkit megvehet és a világ ura lehet. Pedig ebbe már nála nagyobb kvalitásúaknak is beletört a bicskája az elmúlt néhány ezer évben.

 

Sorosnak valamiért nagyon a begyében vagyunk mi, magyarok, de nem kedveli a németeket sem, sőt mondhatni, egész Európa mai képe nem tetszik neki. Meg is akarja változtatni. A terve megszüntetni az európai nemzetállamokat a jelenlegi formájukban, és erre a muszlim migránsok özönét akarja felhasználni.

 

A terv megvalósulása gördülékenyen halad, csak néhány kelet-közép-európai ország, a V4-ek és mindenekelőtt az Orbán-kormány vezette Magyarország tesz keresztbe. A migránsok áradnak, egyre többen vannak, nagyjából másfél millióan jöttek be Európába az elmúlt egy évben, és legalább még ennyien állnak a kapuk előtt, több tíz milliónyi pedig útra kész.

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

Vannak, akik azt mondják, hogy a zsidó származású Sorosnak nem lehet érdeke, hogy Európát muszlim bevándorlókkal árassza el, hiszen köztudott, hogy a muszlim vallás nem toleráns a zsidó vallással szemben sem, és az európai zsidóságra veszélyt jelent a nagyszámú muszlimok jelenléte. Soros nem bolond és – természetesen – nem akarja az európai zsidóságot veszélybe sodorni.

 

Éppen ellenkezőleg, helyzetbe akarja hozni. Hogyan? A Soros-tervvel a muszlimáradat csupán eszközül szolgál az európai nemzetállamok megtöréséhez, a nemzetállami létük felhígításához, végső soron a nemzeti identitás lerombolásához, hogy helyette megteremtse az Európai Egyesült Államokat. Ehhez szükséges az a 10-20 millió idegen, akik az európai értékeket semmire sem becsülik, az európai embereket lenézik és az európai identitást megvetik.

 

Ezek a betelepítettek gondoskodni fognak arról, hogy az egyes európai országokban állandósuljon a társadalmi feszültség, a káosz, az eddigi nyugalmat a félelem légköre váltsa fel, az emberek biztonságérzete megszűnjön és csalódjanak a nemzetállamban, amely nem tudja biztosítani nekik az eddig megszokott polgári létet, biztonságot, nyugalmat.

 

(…)

 

A Soros-terv megvalósítása ellen ma még sokan berzenkednek Európa-szerte, elsősorban a kelet-közép-európai térségben. Ahol még őrzik, ápolják a nemzeti identitásukat a népek és állami vezetőik. Igyekeznek is botot tenni Soros robogó kerekeinek küllői közé. A Nyugat egy része lélekben már elesett (…)

 

A történelem bizonyítja, hogy a világuralmi szándék sohasem győzhet, mert ellentétes az emberi természettel. Igaz, mindig vannak, akik újra és újra próbálkoznak, hogy a világ urai legyenek, de még sohasem nyertek. És nem is fognak.

 

Magyar IdőkSomogyi János: Soros terve

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!