Elképesztő bejelentések érkeztek a napokban migránsügyben az Európai Bizottság háza tájáról: kiderült, hogy szinte teljes mértékben alávetették magukat Soros György amerikai dollármilliárdos akaratának, aki nemrég adta elő az elképzeléseit egy európai parlamenti bizottság meghallgatásán.

 

Ezek lényege a bevándorlók folyamatos, szervezett befogadása, ehhez különböző pénzforrások hozzárendelése, amelyeket az unió kohé­ziós alapjából és agrártámogatásaiból vennének el, illetve adókat vetnének ki és hiteleket vennének fel. Mindez főként a közép- és kelet-európai országokat sújtaná. Soros szerint egy tagállamok feletti menekültügyi hivatalt kellene létrehozni, amely önállóan, a tagállamok megkérdezése nélkül döntene a migránsok beengedéséről (mert erről van szó).

 

A bizottság meghajolt e javaslat előtt. Ám korántse gondoljuk, hogy ezzel az unió pusztán Soros Györgynek vetette alá magát. A Juncker-féle Európai Bizottság nem egyszerűen Soros Györgynek adja meg magát, hanem a mögötte álló pénzügyi-gazdasági világelitnek. Teszi mindezt az Európai Bizottság itt, a szemünk láttára, látványosan, sőt pimaszul őszintén. Az unió már nem ura a döntéseinek.

 

 hirdetes_810x300  

A tervezett koncepció legsúlyosabb pontja kétséget kizáróan az a Sorostól származó javaslat, hogy egy közös menekültügyi hivatal felállításával a bevándorlási és migránskérdésben minden jogkört elvonnának a tagállamoktól.

 

(…)

 

Mi következik ebből a baloldalnak? Kínjukban leginkább a népszavazás bojkottjára, a távolmaradásra szólítanak fel, hiszen az egyetlen esélyük az, ha kevesen mennek el október 2-án, vasárnap szavazni, és akkor a referendum, illetve az Orbán-kormány politikai kudarcáról beszélhetnének. Hiszen ha a nemek elsöprő többségbe kerülnének, de a részvétel, mondjuk, 30-40 százalék körül maradna, akkor arról papolnának hetekig, hogy csak a választók kisebbsége követi a Fideszt és a kormányt.

 

Ebből fakad, hogy a választóknak roppant tudatosan kell eljárniuk: fel kell ismerniük, hogy az ország, a nemzet alapvető érdekét szolgáló nemet nemcsak helyeselni kell és egyetérteni vele, hanem felelős honpolgár módjára ezt aktívan ki is kell nyilvánítani – azaz október 2-án el kell menni szavazni, ez most valóban állampolgári kötelesség!

 

(…)

 

Magyar IdőkFricz Tamás: A népszavazás tétje és a baloldal nagy probléméja

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!