Váratlanul, szinte előzmény nélkül kitörő migránsválság, eluralkodó tehetetlenség, majd egyre sűrűsödő gyakorisággal, egyre kegyetlenebb merényletek – így lehetne elnagyzolva összefoglalni az utóbbi évek, hónapok történéseit Európában. Ugyanakkor egyre több jel és hivatalos nyilatkozat is arra utal, hogy mindez egyáltalán nem a véletlen műve, hanem egy gondosan felépített, és közvetlenül irányított terv alapján történik mindez.

 

A videóra vett kegyetlenkedések miatt hamar elkezdtek félni az ISIS-től a Nyugaton

Nemcsak kihasználták a migrációt, hanem ők maguk irányítják

Kész tervük van arra, mikor és hol akarnak lecsapni

Több száz potenciális gyilkos áll készenlétben

 

(…)

 

…az olasz igazságügy-miniszter kijelentette, hogy valójában nem az embercsempészek szervezik a migrációt, hanem az Iszlám Állam, amely maga irányítja az embercsempészeket.

 

 hirdetes_400x285  

(…)

 

Az IÁ arról is dönt, hogy a migránsokból „hányat és hova – Olaszországba, Görögországba vagy máshova – küldjenek”. A római kormány igazságügy-miniszterének megfogalmazása szerint az „embercsempészek munkáját Líbia és Egyiptom bizonyos kikötőiben az IÁ-hoz közeli emberek irányítják” – mondta el Andrea Orlando.

 

isisharcosok
ISIS harcosok. Kép: Magyar Idők

 

Közvetlen kapcsolat az Európában lévő terroristákkal

 

Mindezzel teljes mértékben egybecsengenek annak a dzsihadistának a szavaival, akit az IÁ képzett ki terroristának Szíriában. Harry Sarfo részletesen elmondta, milyen trükkökkel vezetik félre a hatóságokat annak érdekében, hogy előbb kiképezzék, majd visszajuttassák a profi gyilkológépeket Európába.

 

A New York Times által közölt döbbenetes riportban elhangzik az is, hogy a terrorszervezet az Európából érkező dzsihadistának jelentkezőket már nem is a szíriai, vagy iraki harctérre irányítja, ahová eredetileg érkeztek, hanem rábírja őket arra, hogy visszamenjenek Európába, hogy merényleteket hajtsanak végre. Az IÁ arra is figyel, hogy melyik célpontnak számító országban mennyi terroristája van.

 

(…)

 

Azonnal reagál az ISIS

 

Míg a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni, a 2015. novemberi, vagy a tavaszi brüsszeli támadásokban a szíriai frontot megjárt veteránok vettek részt, az utóbbi egy hónapban olyanok gyilkoltak, akik több-kevesebb ideje már a támadás helyszínén laktak, javarészt a hatóságok kifejezésével élve „rövid idő alatt radikalizálódtak”.

 

(…)

 

Több száz olyan terrorista van már most Európában, aki csak a szervezet közvetlen parancsára vár, hogy akcióba lépjen és gyilkoljon.

 

Magyar IdőkKáosznak tűnik, de hajszálpontos tervet dolgozott ki az Iszlám Állam

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!