Orbán Viktor: Minden harminc évben egyszer fősodorba kerülünk

Most vasárnap, október 2-án sokan figyelnek Magyarországra. Sorsdöntő népszavazásra hívjuk a magyarokat.A szabad Magyarország szép hagyománya szerint a történelmi súlyú kihívások esetében népszavazáson határozzuk meg az egyetértési pontokat, hogy utána egy akarattal cselekedni tudjunk.

Így történt a rendszerváltáskor is, hasonlóképpen zajlott a szociális népszavazás, és az EU- és NATO-csatlakozáskor is egyetértésre jutottunk. Nehezebb ügy volt a nemzetegyesítésről szóló népszavazás. Bár az igen több volt, mint a nem, mégsem örülhettünk felhőtlenül, mert a balliberális oldal rárontott a nemzetre, huszonhárommillió románnal riogatva megtagadták a mai államhatárokon kívül élő magyarokat.

Déjá vu. Most ugyancsak a balliberálisok ágálnak a nemzeti érdek ellenében.Brüsszel kottájából játszanak, előkészítik a terepet, hogy korlátlan számban és megkérdezésünk nélkül telepíthessenek be hozzánk illegális bevándorlókat, ahogy azt az európai baloldal nyíltan képviseli is Brüsszelben.

   

Vasárnap látszólag egyszerű kérdésről döntünk. De az olyan, mint cseppben a tenger: minden benne van, ami jelenleg az Európai Unió és benne Magyarország sorsát érintheti. Már maga a tény is említésre méltó, hogy eddig Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol megkérdezik az embereket a bevándorlásról.

(..)

Most vasárnap a brüsszeli elit egyik embertelen szándékát kell megvétóznunk. A kényszerbetelepítés a legrosszabb emlékeinket idézi föl: embertömegek akaratuk ellenére történő ki- és áttelepítgetését. Az embercsempészek és a naiv politikusok szerencsétlen sorsú emberek százezreit csapták és csapják be. Több ezer kilométeres, életveszélyes út megtételére csábították őket. Olyasmit ígértek nekik, amit nem lehet és nem is szabad betartani. S most, amikor a brüsszeliták szembesülnek a valósággal, rossz politikai döntéseik következményeit az illegális bevándorlókkal és velünk akarják megfizettetni.

Az Európai Unióba érkező milliókat olyan helyre száműznék, ahol azok nem akarnak élni, és olyan közösségekre kényszerítenék rá ezeket a tömegeket, akik nem akarják ezt a terhet.

(..)

Megfelelő megfigyelőállást választva kirajzolódik, hogy valójában nem is bevándorlási válságról, hanem népvándorlásról van szó. A folyamat évek óta lopakodva, csendben zajlik. Most annyi történt, hogy felgyorsult és látványossá vált. Láthatóvá váltak a részletek, a szándékok, a veszélyek és a következmények. Ráadásul ez még csak az előőrs, az igazi nagy nyomás majd akkor nehezedik Európára, amikor Afrika belsejében is megmozdulnak az ott várakozó sok-sok milliós tömegek.

Az újkori népvándorlás olyan helyzetet teremt Európában, ami mindenkinek rossz, és senkinek sem jó. Rossz az itt élőknek és rossz az idejövőknek. Megszűnik a béke, a rend, a biztonság, a jólét, helyette káosz lesz, feszültség, konfliktusok, erőszak és elszegényedés. Ez nem valamiféle ködös jóslat, hiszen teljes bizonyossággal előre megmondható, hogy ha egy egyliteres edénybe két liter vizet próbálunk tölteni, annak minimum a fele el fog folyni. Az sem puszta jóslat, hogy ha egy baromfiudvarba rókákat eresztenek be, az senkinek sem lesz jó, mert a rókák meg fogják enni a csirkéket, a gazda pedig ezért le fogja lőni a rókákat. Mindenki törvényszerűen rosszul jár, és utólag nem színlelhetünk meglepetést. De akkor kinek jó ez? Kinek az érdekét szolgálja? Az európai polgárok választ várnak a kérdéseikre.

(..)

Az is nyilvánvaló, hogy a migránsok nem menekültek, nem a biztonság, hanem a jobb élet miatt igyekeznek Németországba, Ausztriába és Svédországba. Amíg Németországba jutnak, legalább öt biztonságos országon kell áthaladniuk. Mi nem vagyunk kőszívűek, és nem egyszerű dolog nemet mondani. De van, amikor ez a helyes magatartás. Van, amikor így helyes.

Így becsületes és így ésszerű. Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy tisztázzuk a viszonyunkat a bevándorlókhoz. Áldozatnak tekintjük őket. Áldozatai a helyi konfliktusoknak és annak a liberális európai politikának, amelyik elhitette velük, hogy ide lehet jönni, és itt lesz számukra a Kánaán. De ebből nem következik az, hogy nekünk – családjainknak, szokásainknak, életelveinknek, európai életünknek – is áldozatul kell esnie.

Minden magyar ismeri ezeket a sorokat: „a jó szándék kevés, több kell, az értelem”. Értelem, vagyis józan ész nélkül a jó szándék többet árt, mint használ, nagyobb bajt idézhet elő, mint amit orvosolni szeretne.Ahogy Széchenyi tanította: az agynak és a szívnek harmóniában kell lennie. A józan észnek és az irgalmasságnak együtt és egyszerre kell érvényesülnie.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha tényleg segíteni akarunk, akkor a segítséget kell odavinni, és nem a bajt kell idehozni. Ez a zsinórmérték. Ez az, ami megfelel a keresztény elveink­nek. A keresztény felelősségből az következik, hogy arra kell vállalkozni, amihez megvan az erőnk. És a segítséggel több jót kell tenni, mint amennyi bajt – akár szándékolatlanul is – előidézünk.

(..)

Minden teatralitás nélkül, csendes őszinteséggel azt mondhatjuk, hogy az Európai Unió a megújulás vagy a szétesés keresztútja előtt áll: vagy megújítjuk az Európai Uniót, vagy az Európai Unió szét fog esni. Az álszent moralizálás, a kettős mérce, a liberális elit növekvő gőgje és a cselekvést megbénító ideológiai viták lejtőre terelhetik az uniót. Ha ettől a kórtól meg tudjuk szabadítani az európai politikát, az maga lesz a megújulás.

Mi, magyarok nem kerestük magunknak se a vitákat, se az európai ébresztőóra szerepét. Mi csak egyszerűen meg akartuk védeni magunkat. Azt akartuk, hogy senki más, csak mi dönthessük el, kikkel akarunk együtt élni. Magyarország érzékeny földrajzi elhelyezkedése azonban – úgy tűnik – minden harminc évben egyszer élvonalba, az éppen aktuális európai csaták fősodrába lök bennünket. 1956-ban, a Szovjetunió Ausztriából történő kivonulása után keleti határainkon túlra akartuk tolni a vasfüggöny és a homo sovie­ticus világát. 1989-ben a német egység újrateremtése érdekében nekünk kellett megnyitni a határt, hogy német a némethez utat találhasson.

Érdemes-e hát? ’56-ban is érdemes volt, 1990-ben is, és most is az. Olyan nép vagyunk, amely nem vár köszönetet, jól tűri az igazságtalanságokat, olyan nép, amely megelégszik azzal, ha a saját lelkiismeretével el tud számolni. Ebben van a túlélésünk, eddigi és jövőbeni sikereink kulcsa. Szeretjük az összefogást, a barátságot, a szövetséget, de ha kell, akkor mi, egyedül.

Az október 2-i magyarországi népszavazással minden európai polgárnak üzenünk. Megüzenhetjük, hogy csak rajtunk, európai polgárokon múlik, észhez térítjük-e közös erővel az uniót, vagy hagyjuk, hogy szétverje önnönmagát. Vasárnap tehát az a feladat, hogy hozzunk létre egy minél szélesebb egységet. A vasárnapi népszavazás dönti el, hogy mennyire lesz erős az ország az előtte álló érdekharcokban. Erős népszavazás, erős Magyarország. Gyenge népszavazás, gyenge ország..

(..)

Szükség van azokra, akik ragaszkodnak Európához is, az Európai Unió eredeti gondolatához, az európai nemzetek sokszínűségéhez – erényeikkel és hibáikkal. Nekünk, európai polgároknak kell megakadályoznunk, hogy a római szerződés céljai és az európai nemzetek elenyésszenek a nihilizmus ingoványában.

Erről szavazunk mi, magyarok október 2-án. Találkozunk.

magyaridok.hu – Orbán Viktor: Minden harminc évben egyszer fősodorba kerülünk