A cél az, hogy minél erősebbek és jobban szervezettebbek legyenek a magyar közösségek a világban, illetve hogy erősítsük az anyaország és a külhoniak kapcsolatát – mondja Grezsa István kormánybiztos a Mandinernek annak kapcsán, hogy háromnapos konferenciával zárult a két, nemzetpolitika szempontjából fontos ösztöndíjprogram résztvevőinek idei küldetése. Vajon milyen a magasztos célokat szolgálni Kárpátaljától Új-Zélandig, Norvégiától Dél-Afrikáig? Erre keres választ riportunk.
Miért fontos az államtitkárságnak, hogy van egy Kőrösi Csoma Sándor és egy Petőfi Sándor Program?
– kérdeztem Grezsa István kormánybiztost a konferencia idején.
„Lehetne azt válaszolni, hogy az alkotmányban benne van és ebből következik, hogy ez a felelősségvállalás kiterjed minden, a világon bárhol élő magyarra, és ebből is indult ki tulajdonképpen a Kőrösi Program, aztán a Kárpát-medencei szórványt megcélzó Petőfi Program – válaszolta Grezsa. – Ahogy halad előre a két kezdeményezés, egyre inkább lehet érezni, hogy mozgásba lendültek a külföldi magyarok.
Ez azért jó, mert ismerjük a negatív tendenciákat a fogyástól kezdve a gazdasági elvándorlásig és az állandó politikai feszültségekig, mint például a migráció kérdése. Azt szokták mondani, hogy maratonnál a reménytelenség győzött. Mi azt látjuk, hogy a borzalmas huszadik század után ez mégis csak esélyt ad, és a magyarság a huszonegyedik században egy erős, a Kárpát-medencében meghatározó nemzet lehet.”
Felszáll a gépre, és kidobnak a semmibe
– mondja nekem egy volt „KCSP-s”, aki Ausztráliában és Németországban is teljesített szolgálatot azzal, kapcsolatban, milyen megérkezni egy teljesen más környezetbe, még ha magyarok közé is utazik az ember. Az akklimatizáció egy-két hónap is lehet. Jelen sorok írója is átélt hasonlót, mikor 2016. szeptember elsején leszállt a gépe a New York-i „JFK”-n, magyarán a reptéren. Többen mondták már: a KCSP magányos küldetés. Annál nagyobb és inspirálóbb a kihívás. (…)
Kárpátaljától Új-Zélandig
A konferencián a Dél-Afrikában szolgálatot teljesítő Tetlák Örs elmondta: Johannesburgban négyezer magyar él, ebből párszázan igazán aktívak az őket összefogó két szervezet életében. A sok programszervezés, a nemzeti ünnepek megtartása és mindenféle más feladat mellett azt tartotta a legnagyobb eredménynek, hogy sikerült számos magyart vagy magyar származású dél-afrikait bevonni a közösség életébe.
Az Izraelben KCSP-sként dolgozó Lukács Katalin rámutatott, hogy a zsidó államban a kereszténység nem identitásmegőrző erő, így más módon kell a magyar közösség javára lenni. Nagy örömmel töltötte el ugyanakkor, amikor a Márton Áron erdélyi érsekről való megemlékezéskor egy rabbi szólította fel a jelenlévőket, hogy imádkozzanak a főpap boldoggá avatásáért.
Az Új-Zélandról visszaérkezett Kemény Zalánd például beindította a magyartanítást, rengeteget foglalkozott a Christchurch-i Magyar Klub könyvtárának rendezésével, és abban is része volt, hogy beindult a rendszeres táncház. (…)
Brazíliai sváb magyarok
Szükség van emellett érzelmi intelligenciára is, hiszen a fogadó közösségnek is megvan a maga élete és elképzelései, ahogy az ösztöndíjas is nagy tervekkel érkezik állomáshelyére. Az egyik, Amerikai Egyesült Államokból hazatért előadót idézve: nem zenekart kell szervezni, hanem gyakran inkább be kell állni zenélni a kieső zenészek helyére.
És alkalmazkodni kell a helyi viszonyokhoz. Argentínában nincsenek új kivándorlók Ferenc Viktória ottani KCSP-s szerint, s Buenos Aires akkora, hogy nagy elhatározás a szülők részéről szombaton bevinni a magyar iskolába a gyereket. Utóbbi probléma sok nagyvárosra igaz, például egyébként New Yorkra is.
Brazíliában viszont, mondta el Molnár Orsolya Anna, aki Jaraguá de Sulban dolgozott hat hónapon át, a közösség jó része Veszprém megyei sváb falvakból származott el, így svábosan beszélnek magyarul és sok német szokást őriztek meg, de nagyon szeretnék újratanulni a magyar kultúrát. A néprajzos Annának mindez izgalmas kihívás volt, hiszen alkalma volt utánanézni a közösség sváb gyökereinek, felvenni a kapcsolatot veszprémi kisközségi önkormányzatokkal és segíteni megtalálni a gyökereket.
A Norvég-Magyar Egyesületet pedig nem is magyarok, hanem egy norvég férfi alapította, Trianon után, hazánk iránti tiszteletből. (…)
De mi van a sokadik generációs magyarokkal?
A harmadik generációnál az Egyesült Államokban már inkább magyar gyökerű amerikaiakról beszélünk, s máshol is ez a tapasztalat. Ciceri Attila Seattle-i KCSP-s számolt be arról a gyermekről, aki kínai és magyar származású amerikai, a nagymamájától szegedies nyelvjárásban tanulta a magyart, így az általa használt hunglish az angol és a szegedi nyelvjárás keveréke: „mögtryingolom”. A beolvadást hosszú távon a Kárpát-medencén kívül nehéz megakadályozni, maximum mérsékelni lehet.
Sőt, Grezsa István szerint
„ez már a Kárpát-medence eldugottabb szórványfalvaira vagy a Balkán magyar közösségeire is igaz. Ugyanakkor fel lehet tenni a klasszikus kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar. Oly sokat idézzük Széchenyit, hogy nyelvében él a nemzet, de vajon igaz-e ez ma, a huszonegyedik században? Nyilván így már nem igaz. Nekünk is változni kell, ahogy a kor diktálja, mert szerintem semmiképp sem tekinthető másodrangú magyarnak a másod- és harmadgenerációs amerikai, mondjuk egy értelmiségi, egyetemet végzett ember, aki bár nem tud magyarul, de valamiért mégis keresi a kapcsolatot Magyarországgal, akár egy nagyapa emléke miatt, akár a gyerekkorában kapott Pick-szalámis kenyér miatt. Úgy gondolom, ők ugyanolyan fontos tagjai a magyar közösségnek, mint a legmagyarabbnak tartható magyar. Kormányprogram szintjére emelkedett az ösztöndíjprogramok által is az a tény, hogy a vegyesházasságokban születetteket, a kettős identitásúakat is igyekezzünk bevonni a magyar közösségbe, hisz ezáltal mi csak erősödhetünk.”
A magyar-magyar kapcsolatok szolgálatában
„A kis népek megmaradásának záloga az, hogy ki tud hamarabb lábra kapni. Hiszen ezek a demográfiai adatok, amelyek az elfogyás rémével fenyegetnek, nem csak minket sújtanak, hanem valamennyi közép-európai népet. S mi, magyarok a talán még meglévő immunitásunk lévén talán még példaként is szolgálhatunk”
– véli a kormánybiztos.
A KCSP-sek, petőfisek mindenesetre egyöntetűen arról számoltak be, hogy ugyan, mint írtam, érkezéskor talán úgy érezték, hogy a semmibe ugranak, de végül nem csak magyarságtudatuk növekedett, hanem rengeteg tapasztalatot szereztek, hanem új barátokat, kapcsolatokat is, valamint erősödött az ellenállóképességük is. A szórványmagyarság közösségeiben való szolgálat új, pozitív energiát adott az élethez, fejlesztette a megoldásközpontú gondolkodásmódjukat, és persze nyertek maguknak új „családtagokat” is.
Mandiner.hu, A magyarság szolgálata testközelből: véget ért az idei KCSP és Petőfi Program
Nyitókép: mandiner.hu
Megosztás:
Címkék: határon túli magyarság kőrösi csoma sándor program külhoni magyarság mandiner.hu Petőfi program Szemle Szilvay Gergely
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.