Szilvay Gergely: Spanyolország: egy mai Nagy-Magyarország

Mihez hasonlít jobban a mai Spanyolország? A Habsburg Birodalomhoz, a történelmi Magyarországhoz vagy a mai Romániához? A katalánok 2017-ben egy dolgot biztosan nem állíthatnak, szemben a Franco-rendszer idejével: hogy el lennének nyomva. Birodalmi tűnődések.

(…)

Kétségtelen, hogy a határon túli magyarok törekvései jól illeszkednek az európai regionalizmus kortárs törekvéseihez. Nyilván ha magyar szempontból nézzük a kérdést, eme kettős szorításba kerülünk: ha szimpatizálunk is a nemzeti-etnikai kisebbségek autonómia-, esetleg elszakadási törekvéseivel, erkölcsi alapon, felmerül a kérdés, hogy taktikailag jó-e nekünk mindez. Ha pedig félretesszük a magyar érdekek kérdését, önmagában vajon jogos-e az önállóságra való törekvés?

   

A nagy politikai világnézetek mentén is nehéz a döntés: a nacionalizmus nem csak baloldali lehet, hanem jobboldali is. És hát ki a nacionalista? Az „elnyomó”, birodalmi központ (Bécs/Budapest/Bukarest/Madrid), vagy az elszakadni kívánók (Budapest/Bukarest-Balázsfalva-Gyulafehérvár/Székelyudvarhely/Barcelona)? A válasz lehet egyik is, másik, vagy akár mindkettő.

(…)

A Madrid által alkalmazott erőszak kérdése is inkább taktikai (erkölcsi dimenziója mellett, természetesen): az katalizálja-e az elszakadási törekvéseket, ha hagyjuk őket és megadunk mindent, amit lehet; vagy az, ha erőszakot alkalmazunk? A történelmi példákat tekintve érvelni ugyanis mindkét módon lehet: inkább verd le kemény kézzel a törekvéseket, mert ha hagyod őket kibontakozni, kígyót melengetsz a kebleden; inkább hagyd kibontakozni, mert ha levered, akkor szítod is a törekvéseket.

Spanyolországot természetesen meg lehet feleltetni a mai Romániának is, ha a nemzetiségek érzelmeit, törekvéseit tekintjük. De ha az államberendezkedést, lehet, hogy inkább az Osztrák-Magyar Monarchiát kellene elővenni. És a probléma megértésében is jobban segít a Monarchia. Miért is?

Madrid dilemmája nemcsak Bukarest dilemmája, hanem Bécsé, és még inkább a kiegyezés utáni Budapestté is. Ezt a magyar szemlélet nem így gondolta, ám pontosan ugyanígy viszonyult saját nemzetiségeihez saját területén belül. Ha pedig birodalomnak a többnemzetiségű államokat nevezzük (amely felfogást joggal lehet bírálni, de mostanra megteszi), akkor Bécs és Budapest dilemmája hasonló, mint ma Madridé.

(…)

Hogy mi esetleg szívesen látnánk egy államiságában önálló Erdélyt, annak oka pedig az, hogy mielőtt Erdély Romániához került volna, azelőtt Magyarország része volt (és már volt önálló állam is, fejedelemségként). Tehát itten van egy történelmi, előzmény-probléma. Ez az oka annak, hogy Spanyolország nem csak az elnyomó Romániával, hanem a nemzetiségeknek sokat adó Magyarországgal is párhuzamba állítható. Persze mi autonómiát nem adtunk a románoknak, szlovákoknak, ruténeknek, de a kor viszonyaihoz képest széleskörű szabadságot élveztek nemzetiségeink az első világháború előtt.

(…)

Az elszakadó Katalónia párhuzamának a szlovákok is megfelelnek, esetleg a románok, független nagybácsi (Ó-Regát) nélkül. S lám: a mai Románia központosítottabb nemzetállam, mint a mai Magyarország. A mai Romániában semmi nyoma annak, hogy úgy tisztelnék a történelmileg kialakult régiókat és nemzetiségeket, mint a mai Spanyolország teszi. Ha Románia úgy nézne ki, mint ma Spanyolország, megnyalhatnánk a tíz ujjunkat. (…)

Érzelmek szintjén lehet, nem lesz nyugalom az autonómiás-békén hagyós politikával sem, de etikai rend lesz, és ekkor az erkölcsi fölény a birodalmi központté, a jogtalan rendbontó pedig a pattogó nacionalista. Erdély még önállóan is soknemzetiségű, és vezetésében román dominanciájú állam lenne, lehetne tehát egy Katalónia-problémája Székelyfölddel. Sokáig bonyolíthatjuk a kérdést tehát.

(….)

Miközben vigyázó szemünket Madridra és Barcelonára vetjük, ne felejtsük el: Spanyolország valójában egy mai „Nagy-Magyarország”.

Mandiner.hu, Szilvay Gergely: Spanyolország: egy mai Nagy-Magyarország