„Nagyszerűen érzem magam.  Úgy gondolom, hogy a karrierem megfelelő pontján jött ez a lehetőség, hiszen a Manchester United egy óriási klub, amelyet csak a legjobb menedzserek irányíthatnak. Felkészületlenül nem lehet elvállalni.

 

(…)

 

Felkészültem az előttem álló kihívásokra. Mondhatnám, hogy boldog és büszke vagyok, de az igazság az, hogy dolgozni szeretnék, alig várom július hetedikét, hogy ismét az edzőpályán legyek.

 

 hirdetes_810x300  

(…)

A mai napon két szempontból tekinthetjük a klubunkat. Nézhetjük az elmúlt három évet, illetve a Manchester United teljes történelmét. Én a magam részéről elfelejteném az elmúlt három évet és csak arra a hatalmas klubra koncentrálnék, amelyet mostantól én irányítok. A szurkolók tisztelnek annyira, hogy kimondjam, győzni jöttem ide. A játékosoknak is meg kell érteniük, hogy győzni akarok. És ezt nem csak mondom, hanem komolyan is gondolom”

 

„Tisztában vagyok azzal, hogy mennyit adhatnak nekem itt a szurkolók és azt is tudom, hogy én mit adhatok nekik, de a legfontosabbak természetesen a játékosok és az ő viszonyuk a rajongókkal. Érdekes, hogy pályafutásom során rengetegszer találkoztam a Manchester Uniteddel és sokszor jártam az Old Traffordon is.

 

A szurkolók mindig empátiával fogadtak, néha mondtam olyan dolgokat miattuk, amelynek akkori kenyéradóim nem örültek annyira. Emlékszem, amikor a Real Madriddal győztünk az Old Traffordon, azt mondtam, hogy a jobb csapat veszített. A Real Madridnál ennek nem örültek annyira…”

 

 

Nemzeti SportJose Mourinho első nyilatkozata az MU edzőjeként

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!