A Dal 2017-et Pápai Joci nyerte, ő képviseli majd Magyarországot a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. Nagyon büszke rá, hogy ő az első roma származású énekes, aki kijut az országból a versenyre, dalában pedig kezdetektől érezte az erőt. Mint mondja, sokszor olyan érzése van, mintha nem is ő írta volna az Origó-t, Isten adta neki a szavakat és a dallamot. (…)

 

Volt már ideje visszanézni a szombati döntőt?

 

(…) Mikor a legjobb négybe bekerül az ember, már a mohóság elviszi, és elhiszi, hogy akár nyerhet is.Én az elejétől kezdve nagyon hittem a dalomban, éreztem benne az erőt, és azt, hogy a legjobbak közé tud jutni. El nem hittem volna, hogy meg fogom nyerni, azt egyszerűen nem hihettem el, mert nagyon féltem volna a csalódástól, ha mégsem. Fantasztikus érzés volt, amikor kimondták a nevemet, soha nem szeretném elfelejteni, ez egy életre ad nekem erőt. Egy zenész életében a legnagyobb beteljesedés, amikor egy ország dönt úgy, hogy ő legyen a hazai képviselője egy nemzetközi versenyen.

 

 hirdetes_400x285  

Említette, hogy bízott a dal erejében. Miben rejlik ennek a dalnak az ereje, és mit üzen az Origo?

 

Számomra ez egy életmű, az egész életemet összefogja ez a dal. Mindent én szereztem, és mindent ki tudtam magamból írni, ahogy akartam. A fájdalom, a bolyongás, a sértettség, az összefonódás és a zene szeretete, támasza az életemben mind fontos dolgok voltak, és mind benne vannak. Elcsépelt dolog lehet sokak számára, de az üzenet a remény. Semmi esetre sem szabad feladnunk, harcolnunk kell az álmainkért, vágyainkért. Nekem beteljesedett mindez, egy álom vált valóra.

 

(…)

 

Egy szál gitáron írtam a dalt, és még aznap megírtam hozzá a szöveget. Annyira dolgozott bennem ez a hatás, hogy nem tudtam várni. A hangszerelésben is teljes egészében az én elképzeléseim jöttek, de ez a siker nemcsak az enyém, hanem egy egész stábé mögöttem.

 

(…)

 

Mit jelent, hogy ilyen nagy versenyen képviseli Magyarországot?

 

Az a vért, amit kaptam, a legnemesebb és legfényesebb, ezt tudni kell viselni, és nem kis felelősség. Büszke vagyok, fel szeretnék nőni ehhez a feladathoz. (…)

 

(…)

 

Nem fél megnyílni a nagyközönség előtt, minden arcát vállalni?

 

Most ebben a dalban nagyon mélyen futottam össze, itt tárulkoztam ki a leginkább. A fájdalom és a gyötrődés az ember része, ez nálam sincs másként. Sokáig falakat húztam magam köré, amiket fél éve bontogatok és zúzok le magam körül – azóta a siker a nyomomban van. Meg kell nyílni ahhoz, hogy megismerjenek, és lássák a lelkemet.

 

(…)

 

Jó dolog Magyarországon énekesnek lenni, meg lehet ebből élni?

 

Nálam nem kérdés, hogy mást csináljak, ugyanis nem értek semmi máshoz. Az életem során egyetlen percre nem ugrott be, hogy mással kellene foglalkozni. Nekem ez az egy utam van, és ahogy Zséda is mondta, nekem nincs más. Tényleg így van, úgyhogy nem áldozhatom fel a legfőbb kincsem. De ez is mind ott van a dalban. (…)

 

Origo.hu, Pápai Joci: Sokáig falakat húztam magam köré

Nyitókép: Adrián Zoltán – Origo

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!