Vajjon el fog következni az idő, mikor Görgei már egyáltalán nem lesz áruló? Mikor a nemzet a magyar faj erejének legnagyobb bizonyítékául tekinti a világosi fegyverletételt az orosz előtt?
Ez a politikai tény valamikor valóban nemzetnevelő aktussá fog válni?
Én ma úgy érzem, a Görgei-tragédia a magyarság tragikuma.
Mikor szemben állottam a kilencvenkétéves vezérrel, aki még akkor is teljes szellemi erejében volt, azt kérdeztem tőle:
– Tábornok úr, ha ön akkor tíz évvel idősebb?
Erre a szeme könnybelángolt és ököllel vágott, mint a harctéren tette volna. És ott feszült benne, amit talán sem akkor, sem most, a kérdés pillanatában nem is érezhetett tisztán.
A kérdésem arra vonatkozott, hogy miért nem kergette szét a fecsegőket, miért nem vette a kezébe a főhatalmat, miért nem lett egy új Napoleonná?
Tehette?
Mi volt mögötte?
Egy kis nép. Egy műveletlen kicsiny nép. Egy csöpp guerillacsapat Európa közepén.
Napoleon? Napoleon mögött a francia nemzet állott. S Napoleon, az olasz kondottieri, evvel a francia zászlóval és evvel a francia kimeríthetetlen tartalékkal felvonulhatott Európa ellen. De mit kezdhetett Görgei a feketeképű és szalonnázó kún juhászokkal?
Görgeiben meg lett volna a képesség rá, hogy Dsingiszkán legyen belőle. De mit csinált volna egy Dsingiszkán, ha nincs mögötte a felsodorható Ázsia minden népe.
Egy magyar nem robbanthatta szét Európa kereteit. Nem vonzhatta magához a szlávokat, a germánokat, a latinokat.
Ezért kellett a legelső pillanatban letörnie a forradalmi erőnek benne. Ezért kellett cinikussá lennie. Ezért kellett Deák Ferenc útját törnie: kiegyezés, ha lehet.
És akkor miért nem hajtotta ezt végre? Miért nem békült hát meg az osztrákkal? Miért tette le kardját az orosz előtt?
Mert nem volt egy fáradó öreg, hanem egy harmincéves hős, nem volt egy megalkuvó bölcs, hanem egy mesebeli titán.
És ezzel a tettével nagyobb célt szolgált egy alkalmi békekötésnél. Messzebb világított annál a háromnegyed századnál, amit még Ausztria a világtörténelemben jelentett.
Született 1818-ban s a Habsburgok uralma elmult két évre az ő halála után, 1918-ban.
És a Görgei ténye csak akkor kezdett a magyarság számára: élő és tényező cselekedetté válni.
epa.oszk.hu – Nyugat, 1931 – 14. szám, Móricz Zsigmond: A Görgei-kérdés
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.