Ma is sokan úgy írnak róla, mint az oligarcháról, aki a MOST szürke eminenciásaként az új kormánykoalícióról döntött. A helyzet ennél kicsit összetettebb.

 

Amikor még elméleti esélye volt egy Richard Sulík vezette kormányra, Világi Oszkár a Slovnaft vezérigazgatója és a korábbi, Bugár-féle MKP hátterének legbefolyásosabb mozgatója így írt a Hospodárske noviny-ban: ” minden standard pártnak ki kell lépnie a saját zónájából, és vállalnia kell a felelősséget.”

 

A kontextusból egyértelműen az következett, hogy Világi egy Robert Fico által vezetett kormányt óhajt, melyhez szükségszerűen a jobboldal egy részének is társulnia kell.

 

 hirdetes_810x300  

A reakciók nem várattak magukra. Igor Matovič saját facebook oldalán azonnal úgy reagált, hogy ” az oligarcha Világi Oszkár már döntött.” Majd pár nap múlva, amikor már a napnál is világosabb volt, hogy harmadik Fico kormány alakul, melynek Danko és Procházka mellett Bugár Béla is a részese lesz, további publicisták érkeztek, akik Világit a MOST egyfajta árnyék-vezérének rajzolták meg.

 

Világi  +  Bugár  =  MKP

 

Természetesen, az ilyen reakciónak megvan a logikus eredete. Világi valamikor Bugár közeli embere volt, egy ideig tagja az MKP legfelsőbb vezetésének, majd háttérbe vonult, és teljesen a bizniszbe vetette magát. Világi és emberei valóban uralták a párt gazdasági holdudvarát. Ezért is olvashattuk a későbbi Gorilla-aktákban arról, hogy az MKP jelöltjeit a Nemzeti Vagyonalapban és más állami vállalatokban „Világi rabszolgáiként” tartották számon.

 

Azokban az időkben Világi a magyar közösségben valami hasonlót testesített meg, mint amit a szlovákok számára egy Paška-Kaliňák féle keresztezés. Ha beszélgettek csallóközi emberekkel, gyakran elhangzott társalgás közben, hogy „az is ott a Világié.” De nem volt világos, hogy mennyi  a  valóság ebből, és hol kezdődik az Oszkár legenda.

 

Világi sötét, és gyűlölt személlyé vált. A szimpatikus Bugár Bélát pontosan kilenc évvel ezelőtt ezért is állította félre az MKP-ból a kevésbé szimpatikus Csáky Pál, aki Bugár Bélát Világira lőve tudta leváltani.

 

Ezért tűnt úgy, hogy a Most-Híd ismét csak Világi eldorádója lesz.

 

De másként alakult.

 

Viktor, a barátom

 

Bugár Béla egy adott pillanatban ellenszegült Világinak, és megtagadta rabszolgái kinevezését a párt vezetésébe. A két, sok éves szövetséges között a hideg béke, avagy csendes háború időszaka következett.

 

Ez persze nem kell, hogy azt jelentse, hogy Világi semmilyen szerepet nem játszott a háttérben a választások után. Mindenesetre ma hízeleg neki, hogy például a Smer környezetében (köszönve a Hospodárske noviny-ban megjelent cikkecskéjének is) úgy gondolják, hogy kötélen rángatja Bugárt.

 

Világi valójában nem az a személy, aki irányítaná a MOST hátterét. Ő ennél már két szinttel magasabb és drágább játékot játszik.

 

Világi valódi hatalma ma Orbán Viktor jóindulatától függ, akinek társai Bugárt az összmagyarság árulójának tartják. Világi a Slovnaft főnökeként 2011-től a MOL kőolaj- és földgáz igazgatótanácsának is tagja, amelyben az Orbán-kormány az utóbbi években jelentősen megerősítette befolyását.

 

Orbán védő kezet tart a MOL vezetője, Hernádi Zsolt felett, akit a horvát nyomozók néhány éve korrupcióval vádoltak. Hernádi állítólag lefizette a horvát ex-miniszterelnököt Ivo Sanadert, és így 10 millió euróért megszerezte az INA horvát kőolajtársaság menedzseri jogait. Orbán Hernádi mellé állt, és azt ajánlotta a horvátoknak, hogy vásárolják vissza saját MOL részesedésüket.

 

Világi tehát Orbán gazdasági szövetségeseinek belső köréhez tartozik, és jó viszonyban van Orbánnal.

 

Olyannyira jóban, hogy a Slovnaft főnöke, aki valaha az itteni magyarok liberális szárnyát képviselte, eljár a FIDESZ propagandista rendezvényeire is. Szónokolt például a FIDESZ tavalyi nyári táborában Erdélyben (ahol Csáky Pál is fellépett). A fő szónok természetesen Viktor volt, aki a menekültekről beszélt.

 

Végeredményben, Világi Bugártól való távolodása a média terén is érződik.  A Paraméter.sk dunaszerdahelyi hírportál valaha bugár párti médium volt. Világi befolyásának köszönhetően azonban már itt sem írnak szépen Bugárról.

 

Világi jövőbeli játéka

 

Világi pozíciója Dunaszerdahelyen is megváltozott. A korábban gyűlölt, sötét oligarcha lassan közkedvelt személlyé válik.

 

Amit a futballon keresztül sikerült elérnie. Két évvel ezelőtt megvásárolta a Corgoň ligás klubot, fellendítette a helyi futballt, amit a lelátókon most kellően élvez is. A szünetekben nemegyszer kiáll a szurkolók elé, hogy a sikereiről meséljen. Egyszóval, ő az Oszkár bácsi.

 

A magyarság beavatott köreiben arról is beszélnek, hogy Világi tromfjai a bugár ellenes MKP-ban vannak. Szót tud érteni például a nyékvárkonyi Menyhárt Józseffel, aki a legutóbbi parlamenti választásokon az MKP listáján a négyes számmal indult.

 

Nyékvárkonyban tavaly bizonyára értékelték, hogy Világi 5 ezer euróval járult hozzá a helyi templom tetőszerkezetének felújításához.

 

Tehát összekötni Világit a MOST hátterével már túlhaladott. Ha Világi a Hospodárske noviny-ban most védekezik, hogy az újságírók összeesküvést szövögetnek róla, mert nincs semmi köze a MOST-hoz, igazat adhatunk neki.

 

A szlovák-magyar oligarchának nem az volt az érdeke, hogy a harmadik Smer kormányban Bugár Béla is bent legyen, hanem legfőképpen az, hogy továbbra is Robert Fico maradjon a kormányfő, aki Orbán Viktor közép-európai szövetségese.

 

Az elkövetkezendő hónapokban érdemes lesz figyelemmel kísérni, milyen játszmába kezd a nagyhatalmú Világi a magyarok körében.

 

Jelen pillanatban csak abban lehetünk biztosak, hogy ezt Orbán Viktor érdekében fogja játszani.

 

Martin Hanus: Postoj.sk

 

Fordította: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!