Interjú az egykori belügyminiszterrel,Vladimír Palkova, aki egykoron elsőként beszélt arról, hogy a Markíza TV jó kapcsolatokat ápolt a maffiával.

 

Pavol Ruskót gyilkosság előkészítésének ügyében tartóztatta le a rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy 1997-ben a maffiánál rendelte meg a társa meggyilkoltatását. Ön kemény politikai vitába keveredett Ruskóval, amikor a pártja kormányon volt, de gondolom ilyesmit Ön sem feltételezett róla.

 

Először valóban meglepett. Pavol Ruskót egy aggályoktól mentes embernek ismertem, aki saját céljainak elérése érdekében a brutális módszerek alkalmazásától sem riadt vissza. Azzal azonban nem számoltam, hogy ilyesmivel fogják vádolni. (…) Attól függetlenül, hogy vádat emelnek-e ellene vagy sem, egy dolgot szeretnék megemlíteni. Pavol Rusko igenis kapcsolatban állt Černákkal és bandájával. Ez nem egyszeri eset volt, hiszen az egyes kapcsolatok hosszantartóaknak bizonyultak.

 

 hirdetes_810x300  

Mire gondol?

 

Bizonyos események tanúskodnak erről. Emlékezzünk rá, hogy 1996-ban és 1997-ben, amikor a Markíza Televíziónak még csak kibontakozóban volt a „karrierje”, ott volt Mikuláš Černák születésnapján, amit aztán a Markízán le is vetítettek. Mindeközben egy olyan emberről volt szó, aki már akkor többszörös gyilkos hírében állt, a nevét pedig mindenki ismerte. Ennek ellenére Rusko és a televíziója úgy gondolta, hogy minderről szükséges beszámolni a nagyközönségnek.

 

A másik eset 2002 őszén történt. Akkor a járási bíróság szabadon engedte Černákot. Zsarolás bűntettével vádolták a járási bíróság pedig törvényellenesen szabadlábra helyezte, amit később a felsőfokú bíróság is tudatosított. Mindezek ellenére Mikuláš Černák szabadlábon volt és rögtön meghívták a Markíza Televízió híradójába, ahol a szerkesztő egy interjút készített vele.

 

Egy elítélt bűnöző volt, akit Szlovákia-szerte ismertek. Most újabb kapcsolatokra derül fény Rusko és Černák között, így fokozatosan egy egységes képet alakíthatunk ki arról a korszakról.

 

Miféle képet, mi következik ebből?

 

Igényes politikai harcként beszélnek arról a „csatáról”, amit mi a 90-es években megvívtunk. 1998-ban történelmi választásokra készültünk, ahol Vladimír Mečiar legyőzése volt a cél. Mečiar brutális politikus volt, az országot nemzetközi izolációba sodorta, a titkos ügynökségét pedig Michal Kováč államfő fiának elhurcolásával vádolták meg.

 

A közszolgálati Szlovák Televízió egy jellentelen, dezinformációkat terjesztő intézménnyé vált, ami bármit képes volt sugározni, akár az ellenzéki politikusokról kitalált valótlanságokat is. (…) A Szlovák Televízió a fő információs forrás volt az emberek számára.

 

A paradoxon azonban az, hogy az egyetlen olyan ellenmédia, melynek hatása volt az országra, az nem volt más, mint a Markíza. A paradoxon abban lakozik, hogy Pavol Ruskónak úgy sikerült a televízióban jutnia, hogy képes volt bebiztosítani az államtól származó engedélyeket. Ez azt jelenti, hogy képes volt a mečiari közegben mozogni, ahol  bizalomra is sikerült szert tennie. (…) Később politikai ambíciói lettek és az ellenzéket kezdte támogatni.

 

(…)

 

Ön a 2002-es választások után belügyminiszter volt és több konfliktusa is volt Ruskóval és a pártjával.

 

El kell, hogy mondjam, ezekre a konfliktusokra nagyon gyorsan sor került. Egyszerűen nem lehetett kikerülni őket. Rusko közvetlenül megkövetelte és előidézte ezeket vitákat.

 

Rusko olyan ember volt, aki ellenséges cselekedetnek vélte azt, ha valaki nem teljesítette az óhajait. A kormány 2002 októberében alakult meg ő pedig egy-kettő előterjesztette a követelményeit. Többek között a pénzügyőrség egyes posztjait szerette volna megszerezni. Én ezt egyértelműen elutasítottam, amit ellenséges cselekedetként könyvelt el.

(…)

 

2003-ban a Markíza egyik műsorában elmondtam, hogy mit is gondolok a Markízáról: a szlovák média szégyene. Mondtam egy precízen megfogalmazott mondatot. Azt mondtam, hogy azzal, hogy a Markíza a rendőrséget támadja, a maffiának segít. Egy szóval sem mondtam, hogy maffiózók, csak azt, hogy közvetlenül segítik őket. Ezután 40 markízás szerkesztő feljelentett. Világos, hogy ez nem a szerkesztők spontán reakciója volt.

(…)

 

Postoj.skPavol Rusko bol bezškrupulózny človek

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!