Orbán Viktor és pártja 134 helyet szerzett meg a 199 tagú országgyűlésben, és ezzel egymás után háromszor nyerte meg a választásokat alkotmányos többséggel. Hasonlót csak Bajorországban vagy Oroszországban láthatunk, de önálló ország és demokratikus választások tekintetében Magyarország akkor is egyedinek számít.

 

És vigyázat, az eredmény nem csak Orbán és az ő kivételes politikai tehetségének bizonyítványa, hanem a magyar ellenzék ütőképességéé is.

 

Mi mindent jelent ez Közép-Európa és az EU számára?

 

 hirdetes_400x285  

Először is, Orbán minden vonalon megnyerte a migrációs válság okán kialakult konfliktust. Merkel is helyén maradhatott, de neki meg kellett változtatnia politikáját. Orbánnak nem. Magyarország, ahogy azt ki is jelenti a FIDESZ bármelyik képviselője, más eset, mint Közép-Európa többi része.

 

Magyarországon keresztül valóban migránsok százezrei masíroztak keresztül, tehát nem kell különösebben megmagyarázni, hogy az mit jelent, miről van szó. Lengyelország, Csehország és mi kicsit másképp vagyunk ezzel.

 

E tekintetben két tengely létezik. Az egyik a migrációs téma, amit a Budapest – Bécs – München tengely formál. Ezek az országok megélték a határaikon a migrációs nyomást és ennek megfelelően át is alakult a közvélemény beállítottsága.

 

A másik a Budapest – Varsó – Pozsony – Prága tengely, amely ideológiai szempontból Brüsszel és Berlin ellentétje, a mérleg másik fele. Budapest a metszéspont, a legfontosabb ország a külső határok valódi védelmének kérdésében, illetve a liberális politikával szembeni ideológia tekintetében is.

 

Ebből a szemszögből kell látnunk a vasárnapi magyar választásokat is: Orbán győzelme hatalmas jelentőségű mindkét tengely számára.

 

Ezek a blokkok, főleg, ha a V4-et vesszük, nem annyira egységesek, mint ahogy az az angol vagy német nyelvű lapokban bemutatásra kerül. Babiš a kormány nélküliségnek, a személyes népszerűségnek és a parlamenti támogatás megszerzésének különös kombinációját tudhatja magáénak.

 

Lengyelországban a közvélemény átalakulóban van, Kaczynski pártjának preferenciái csökkenőben vannak, Tuské és Dudáé kiegyenlítettek. A PiS gyorsabban veszítheti el hatalmát, mint ahogy arra most számítani lehetne. (…)

 

És Szlovákiában új kormány van, amely képtelen megoldani a régi problémákat. Egy engedelmes kormányfő és egy engedelmes belügyminiszter lépett hivatalba, ez utóbbi pedig elemeket vesz át a Kaliňák 2.0 modellből. Ez semmi hosszútávúval nem kecsegtet.

 

A különbség Szlovákia és Csehország illetve Lengyelország között az, hogy Szlovákiában és Csehországban az ellenzéki politikusok migráció-ellenesek és Orbán vonalához sorolják be magukat, míg Lengyelországban nem. A másik különbség, hogy míg a lengyel ellenzék stabilabb és egységesebb, addig cseh és szlovák kollégáik nem azok.

 

(…) Orbánnak az illiberális demokrácia fogalmával sosem volt problémája, és szenvedéllyel kritizálja a antidemokratikus liberalizmust. Orbán ideológiai koncepcióját azonban nem lehet megvédeni gazdasági sikerek nélkül, és Magyarország gazdaságilag szegény ország, amely újkori elszegényedéssel, demográfiai stagnálással néz szemben. Orbán már korábban is szocialista örökségnek nevezte ezeket a kihívásokat, de ez inkább már az ő öröksége, ahogy a kiépített nepotizmus és klienteleizmus is. E tekintetben Magyarország áll a legrosszabbul egész Közép-Európában, bizonyos tekintetben Lengyelország ellenpólusa.

 

A választások után Orbán a szerénységről beszélt. Ha komolyan gondolta, ezeket a problémákat próbálja megoldani, mert egyszer majd ez alapján fogják értékelni a sikereit is. (…)

 

Postoj.sk, Orbánov odkaz za hranice Maďarska

Nyitókép: euractive.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!