(…)

 

Lajčák néhány héten belül befejezi munkáját az ENSZ-közgyűlésének elnöki székében, ami az eddigi diplomáciai karrierje csúcsának számított. Mindemellett a Smer néhány héten belül már biztos akar lenni abban, hogy kit indít a jövő évi államfőválasztáson. Nem tudni, hogy Raši és Lajčák miről beszélt négyszemközt New Yorkban, de az biztos, hogy mit mondott a közös találkozó után. A TASR-nek nyilatkozva Raši nem tagadta, hogy arról próbálta meggyőzni Lajčákot, hogy kapcsolódjon be az államfői posztért indított harcba, hiszen „jobb jelöltet nem tud elképzelni“, „nemzetközi viszonylatban a köztársasági elnöknek helyettesíthetetlen funkciója van, és ebből a szempontból számomra Miro a legjobb“. Raši emellett azt is elmondta, hogy mindenkinek drukkol, hogy „Mirot sikerüljön meggyőzni“.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Miért akarják annyira Lajčákot?

 

Lajčák indulását illetően a Smer berkeiből ezekben a hetekben kétféle információ szivárgott ki. Az egyik verzió szerint Lajčákot már félig-meddig meggyőzték, és holott nagy félelmei vannak az államfőválasztási kampánnyal kapcsolatban, ősszel bejelenti, hogy indul a jövő évi államfőválasztáson. Mások szerint az indulása még egyáltalán nem biztos, sőt egyre gyakrabban érkeznek New Yorkból olyan jelzések, miszerint a legsikeresebb szlovákiai diplomatát ugyan vonzza az államfői poszt, mégsem akar belépni abba a politikai fertőbe, ami ezzel a poszttal kapcsolatos.

 

(…)

 

A Smer számára Lajčák az egyetlen olyan pártbéli jelölt, akinek esélye van győzni a köztársaságielnök-választáson azokban az időkben, amikor ennek a pártnak a hírneve az összes többi jelölt mellett a lélekharang megkondítására emlékeztet.

 

(…)

 

Annak ellenére, hogy Ján Kuciak újságíró és a menyasszonya meggyilkolása óta az országban nagyon sok minden megváltozott, mégis úgy tűnik, hogy Lajčák profitálni tudna abból, ha indulna az államfőválasztáson, hiszen külügyminiszterként a nyilvánosság nagy része még mindig top diplomataként tekint rá, nem pedig a Smer politikusaként. (…)

 

(…)

 

Röviden: a legnehezebb időszakban Lajčák neve Robert Fico pártja számára a remény szinonimáját jelenti.

 

Lajčákot azonban valami más rémíti meg – a kockázat. Annak a kockázata, hogy elviselhetetlenül beszennyezi magát, esetleg, ne adj Isten elveszíti az államfői posztért indított harcot.

 

(…)

 

Ő, aki egész életében munkamániás volt, aki csak a saját munkájának élt, ő, akit átlagon felül és transzparens módon a közforrásokból fizetnek, neki hirtelen a vádlottak padján kellene ülnie a korruptakkal együtt egy 150 ezer eurós verseny érdekében?

 

(…)

 

A szlovákiai karrierista top diplomatának nincs attól nagyobb rémálma, minthogy az államfőválasztások befutója lesz.

 

Postoj.sk, Martin Hanus: Prečo sa Lajčákovi do toho tak nechce

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!