Peter Schutz heti hírösszefoglalójából merítve:

 

(…)

 

Transparency National

 

 hirdetes_810x300  

A jelöltek nyilvános meghallgatása új szintet hozott az átláthatóságot hirdető kormánykomédiába. Az első (tavaszi) fordulóban a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) igazgatójának kiválasztásánál a kormánykoalíció (még csak) két további jelölt közé csempészte be saját jelöltjét (…) – ami azzal jért, hogy a nyilvános meghallgatáson a Most-Híd jelöltje butaságával és hozzá nem értésével le is égett.

 

A koalíció a második körre „upgradet“ készített.

 

 

Saját jelöltjét, akinek „győzelméről“ már egy hónappal ezelőtt olvashattunk a sajtóban, nyolc mellékszereplő közé csempészte. Azzal az elképzeléssel, hogy az alatt a 20 perc alatt, ami egy-egy meghallgatás során a rendelkezésre áll, ne derülhessen ki, hogy mi mindenhez nem ért és mi mindent nem tud. Talány ugyanakkor, hogy milyen kritériumok alapján választották ki épp Hlivíket (vagy hogy is hívják őt) a kilenc egymás után következő jelöltből.

 

Nyilvánvalóan mindenki megérti, hogy a (saját és egzisztenciális biztonságuk szempontjából) legfontosabb hivatal élére nem engedhetnek olyan személyt, aki fölött a Smer – SNS – Most koalíciónak nincs ellenőrzése.

 

A Most-Híd kvázi jelölési joga az ÚVO élére nem más, mint a párt vezető szerepének és bizalmának megerősítése, aminek Bugár örülhet. Egyébként leszállhatunk Dankoról, Bugár télen a jövőbe látóan szólta el magát a TA 3-ban:

„A Smer-Híd párt“.

 

 

A hét (év vicce)

 

Hunčík Péter : „Ha a miniszterelnök ésszerűen gondolkodik, több lehetősége van (…). Gesztust gyakorolhat most Danko felé – „leváltottam a minisztereded, leváltom a sajátomat is. Az, amit a minisztereknél kritizáltam, hogy ami megengedhetetlen, azt most alkalmazom a saját minisztereimnél is.”

 

Szép.

 

Ha Péter maradt volna a bevezetőnél, hogy  „Ha a miniszterelnök ésszerűen gondolkodik” és tovább már nem folytatta volna, ennyi bőven elég lett volna (szerk, megj. A hét (év vicce) díjra való jelöléshez.)

 

SME – A Pchongjangi őrült, hosszú nyár Dankoval és a Smer-Híd párt

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!