Ján Baránek politológus szerint az OĽaNO választási sikere annak köszönhető, hogy ön eltűnt a képből. Egyetért ezzel?

 

Ráhagyom a politológusokra, hogy elméleteket gyártsanak. Én a megyei választások előtti fő feladatomat teljesítettem azzal, hogy megszólítottam az ellenzéki pártokat, és meggyőztem őket, hogy az ellentéteinket félretéve közösen induljunk. Sikerült, az emberek ezt értékelték.

 

Nem az volt a stratégiája, hogy a háttérbe voul, hogy Jurinová és Viskupič több figyelmet kaphasson?

 hirdetes_810x300  

 

(…) Mikor már nem voltam a parlamentben, mondtam a többieknek, „ne féljetek, megszüntetjük azt az ernyőt, amivel elfogtam előletek a reflektorfényt, és az emberek észre fogják venni, hogy az OĽaNO-ban nem csak én vagyok”. Azt hiszem, fél év után elmondhatjuk, hogy ez is sikerült.

 

(…) Valakinek muszáj, hogy nagyobb szava legyen a pártban, ha a vita kiegyenlített a felek között. Ez a valaki még mindig Igor Matovič?

 

Ilyen nincs. És sosem volt senkinek sem nagyobb szava a másiknál.

 

Ha ez így lenne, akár ki is mondhatná, hogy véget ér az Igor Matovič korszak és eljött Veronika Remišová korszaka.

 

Gondolja, hogy jó lenne, ha bármelyik mozgalomban erőnek erejével csak egy ember lenne reflektorfényben, a többiek pedig kénytelenek lennének a kulisszák mögött maradni? Szerintem nem.

 

A választási siker után megfontolja, hogy visszatér a parlamentbe, még ha Andrej Danko marad a házelnök?

 

Szerintem ez nem függ össze, de nem tervezek semmin változtatni. A parlament elnöke egy elmeháborodott, és nem áll szándékomban tiszteletet mutatni egy ilyen ember felé azzal, hogy bemegyek dolgozni.

 

Ez azt jelenti, hogy  2020-ig nem megy be a parlamentbe?

 

Határozottan úgy gondolom, hogy ez a kormány-tákolmány nem bírja ki 2020-ig.

 

(…) Bírságot róttak ki önre, amiért képviselőként nem szüneteltette vállalkozói engedélyét. Nem fizette meg. Már jelentkezett önnél a végrehajtó?

 

Már jelentkezett. A végzést azonban még nem vettem át. De át fogom.

 

Akkor kifizeti?

 

Nem. Miért kellene? Megmondtam, hogy nem fizetem ki, hát tessék, nyugodtan küldjék rám a végrehajtót.

 

Sme.sk, Matovič: Danko je magor, do práce chodiť nebudem

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!