Azt kérdezni, hogy a Smer a megszűnés útjára lépett-e, alapjában véve felesleges kérdés – már a megalapítása óta ott van. Aki ismeri egy kicsit a szlovákiai pártrendszert, tudja, hogy pontosan két pártunk van, amelyek a köztársaság megalakulása óta léteznek, túlélték a parlamenten kívüli időket és a vezércserét is – ez az SNS és a KDH, ha pedig nagyvonalúak vagyunk, ide sorolhatjuk az MKP-t is.

 

Az indok egyszerű. Jellemző rájuk, hogy a magjukban értékeket és ideológiát találunk, nem pedig vállalkozói és politikai érdekeket.

 

Azonban ez sem elégséges feltétele a hosszú távú parlamenti életnek, erről tanúskodik az SDĽ, vagy az OKS története. Más pártok élettartama az alapító népszerűségétől függ vagy attól, hogy sikerült-e teljesíteni az alapítók célkitűzéseit.

 

 hirdetes_810x300  

A Smer esetében nyilvánvaló, hogy az alapítók (vagyis az oligarchák, akik Mečiartól átmentek Ficohoz) céljai nem ismernek határokat, így elég csak Fico politikai élettartamát figyelnünk. Az pedig rendkívüli, de nem végtelen, nélküle pedig senki nem képes arra, hogy menedzseljen ennyi ellentétes érdeket. Elég csak kialudni.

 

 

SME – STĹPČEK PETRA TKAČENKA: Smer bez Fica nemá logiku
fotó: SME/Gabriel Kuchta

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!