(…)

 

A fehér lovon

 

Körülbelül egy hónappal ezelőtt Fico vendégként vett részt a cseh szociáldemokraták gyűlésén. (…) A kleptokratikus-populista modelljének életerejéről, amit ő maga szociális demokráciának nevez, rendkívül magabiztosan nyilatkozott. Mint „jobboldali dumát“ elutasította azt, amit a közgazdászok állítanak, vagy is azt, hogyha a gazdaságnak jól megy, akkor spórolni kell.

 

 hirdetes_810x300  

Újra meg szeretném nyerni a választásokat, …. most adni kell az embereknek … Meg vagyok győződve róla, hogy Szlovákiában szociális demokratákként megvan az esélyünk arra, hogy ismét győzedelmeskedjünk még akkor is, ha ezzel a mottóval vágunk neki: Még ha a pokolba is ugrunk, akkor legalább egy nagy fehér lovon. Én kész vagyok arra, hogy ezen a nagy fehér lovon vessem magam a pokolba“:

 

Tehát így. Azt a nagy fehér lovat Szlovákiának hívják. Fico most leugrott erről a lóról és Pellegrinit ültette fel rá. A probléma az, hogy  a lovat egy  kocsi elé fogta be, amelynek felült a bakjára, a gyeplőt pedig a saját kezében tartja. És főleg emiatt  vannak tele a terek tüntetőkkel még a lemondása után is.

 

A nap kérdése, hogy lehetséges-e, és ha igen, hogyan lehetne Fico kezéből kivenni a gyeplőt? Természetesen, csakis alkotmányos és törvényes keretek között. Azt, hogy mi lenne a legjobb alternatíva nem tudom és nem is fogom megtudni. Hiszen a történelem csupán egy lehetőséget kínált fel: azt, amelyik éppen most történik. Gyenge pont az ellenzék is, s azt sem tudja senki, hogy miképpen végződnének az előrehozott választások. A jelenlegi színház folytatása más bábokkal szintén nem megoldás, és bízom benne, hogy még csak alternatíva sem lesz. (…)

 

Fico 1989-ben sem volt ott a téren, de most pénteken sem. Saját elmondása szerint 1989 novemberét nem vette észre,  az oka pedig, hogy pénteken miért nem volt jelen, világos. Az jutott az eszembe, hogy ha 1989 novemberében Fico a téren lakott volna, akkor talán észrevette és megértette volna 1989 novemberének jelentőségét, nekünk pedig nem kellett volna pénteken a térre vonulnunk.

 

Sme.sk, Ivan Mikloš: On naozaj nechápe

Nyitókép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!