Az államfő az alkotmányosság határát súrolva nem nevezte ki Jozef Rážt a belügyminisztérium élére, amivel megmentette a jelenlegi kormánykoalíciót az előrehozott választásoktól, egyúttal teret adott az új politika kialakulásának Szlovákiában.

 

A hagyományos bal- és jobboldal hanyatlása

 

Nézzünk most körül a világban, és ez alapján próbáljuk megbecsülni, milyen úton indulhatna el az ellenzéki politikum. Világos, hogy jelenleg két út kínálkozik: az egyik a balliberális, amely az olyan karizmatikus, jó szónoki képességekkel megáldott, művelt vezetők égisze alatt, mint Macron vagy Obama, egyesítik az elégedetlen választók hangját az elittel.

 

 hirdetes_400x285  

A másik irány az Angela Merkel vezette CDU-é. Merkelnek sikerült pártját középre helyeznie, egyúttal szociális hangsúlyt kölcsönzött a német szociáldemokratáktól, amivel háttérbe szorította őket. (…)

 

A politikai palettát kiegészíti még a frusztrált nemzeti és baloldali érzelmű választókat globalizáció-ellenes és xenofób retorikával megszólító radikális jobboldal. Rajtuk kívül még megemlíthetjük a gazdasági liberálisokat (a német Zöldek és az FDP), és a protestpártok, mint a görög Szyriza, Podemosz, Ciudadanosz, illetve az olasz Öt Csillag Mozgalom.

 

A szocialista Szyriza gond nélkül valósít meg jobboldali politikát. Az Öt Csillag Mozgalom egyértelműen győzött az olasz választásokon, de a párt koalíciós potenciálja a nullával egyenlő, ezért a kormányalakítást blokkolja. Szlovákiában ilyen típusú párt az OĽaNO. A gazdasági liberálisokat az SaS és a Progresszív Szlovákia (PS) képviseli.

 

A jobboldali nagypárt nem játszik

 

Az SaS, az OľaNO és a PS szeretnének nagy jobboldallá válni. Ehhez azonban nem csak hogy nem rendelkeznek a rendes, vidéken élő emberek támogatásával, de hiányzik az olyan ügyes vezető, aki nem csak rebellis, de mélyebb rálátása is van a dolgokra (…).

 

Ráadásul, Szlovákia eléggé vidéki jellegű, így minden liberális téma előbb utóbb falba ütközik. A jobboldali paletta jobbközép skáláját (…) jelenleg Miroslav Beblavý és Jozef Mihál célozta meg.

 

Illetve, itt van még az igencsak önálló KDH és SNS, akik ellenzik egy egységes jobboldal kialakítását.

 

Igor Matovič azt javasolja, hogy az SDK példájára egyesüljön a jobboldal. Nem rossz ötlet, de ehhez kell egy új Dzurinda, és talán egy SDKÚ-nál is sikeresebb mozgalom kerekedik az egészből.

 

Az esetleges [jobboldali] új kormánypárt már nem lehet kiváltságos emberek kft-je,a melyben minden döntést menedzserek és PR-osok szűk csoportja hoz meg. Helyette nyitott demokratikus pártra van szükség, amely alulról, a művelt, aktív rétegekre építkezik – oligarchák nélkül.

 

(…) De vigyázat. Peter Pellegrini könnyen a szlovák Macronná válhat, és akkor Fico talán még a párt éléről is távozni kényszerülhet – szükség esetén. Egyúttal Robert Fico is elkezdi majd járni a régiókat, és (…) talán elviszi végre a Smert a baloldalra, mint Corbyn, Sanders vagy Mélenchon tette saját pártjával. Ehhez még dob egy kis nemzeti érzületet, és a párt feléled.

 

A politika kiszámíthatatlan, a következő választások eredménye mindig kétséges.

 

Sme.sk, Veľká pravicová strana vznikne len ťažko, Smer sa možno znovu obrodí

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!