Ivan Mikloš: Ficóval nehezebb, mint Mečiarral

Az utóbbi hónapban annyi minden történt, hogy sokan már azt állítják, Szlovákia megváltozott. Mások szerint semmi sem változott: Robert Fico ugyan már nem miniszterelnök, Robert Kaliňák pedig már nem belügyminiszter, de a háttérből mindent ők irányítanak. Úgy gondolom, hogy egyelőre mindkettőnek igaza van, de azt, hogy a végén kinek lesz igaza, majd az elkövetkezendő hetek és hónapok fogják megmutatni. (…) Ez az egész nagyon, nagyon nehéz lesz.

Egykor Hlinkát választották, most Ficót

Az okokból több is van. A legkomolyabb talán az, hogy Szlovákia szociokulturálisan és civilizációs szempontból is megosztott ország volt és az is marad. (…)

   

Szemléltetésképpen: 1992 óta kizárólag Szlovákiában nyolc parlamenti választásra került sor, és mind a nyolcat vagy Mečiar, vagy Fico nyert meg. Az, aki eddig azt gondolta, hogy Mečiarral összehasonlítva Fico mást képviselt, az remélem, hogy az utóbbi hónapban kijózanodott. (…)

A csehek, a magyarok és Dzurinda

Kisebb csoda, hogy a fent említett választási eredményekhez képest Szlovákia nemcsak az EU tagja, de még a magjához is hozzátartozik (eurozóna és Schengen). (…)

Röviden megmondva, mindezt a cseheknek, a magyaroknak és a Mikuláš Dzurinda-féle két kormánynak köszönhetjük. (…)

Új referendum

Az összes proeurópai párt, polgári társadalom és a független média többségének az egyesülése 1998 után változáshoz vezetett. De azt hozzá kell tenni, hogy ha nincs a magyar kisebbség, akkor Mečiar még 1998 után is kormányon lett volna, Szlovákiát pedig véglegesen kizárták volna az EU és NATO integrációjából. Mečiar szoros küzdelemben, de vesztett, és csaknem az összes szlovákiai magyar ellene szavazott.

A harmadik oka annak, hogy miért volunk sikeresek az az, hogy volt két Dzurinda-kormány, amelyek euroatlanti integrációban és reformokban azt csinálták, amit csináltak. (…)

Térjünk vissza a jelenbe, és gondolkodjunk el a jövőről. Ahogy az 1998-as választás Mečiarról szóló referendum volt, úgy a legközelebbi választás (tekintet nélkül arra, hogy mikor lesznek), Ficóról, pontosabban a politikájáról és az örökségéről szóló referendum lesz. 2018 márciusa után mindez világos, és talán ez a legfontosabb pozitív eredménye.

Minden másképpen van

Miben rejlik a kockázat, és miért lehet az egész jóval nehezebb 1998-hoz viszonyítva? Először is, a veszély nincs világosan meghatározva és nem olyan érthető. Anno az egész sokkal világosabb volt: a szomszédjaink az EU-ba és a NATO-ba lépésről tárgyaltak, minket kizártak, Mečiar pedig világosan megmondta: „Ha Nyugaton nem akarnak minket, akkor Kelet felé fordulunk“. Az integráció terén pillanatnyilag a szomszédjainkat is megelőztük, tehát formálisan már „Nyugaton“ vagyunk.

Másodszor, a magyarokkal, pontosabban mai politikai képviselőikkel ebben a harcban nem számolhatunk, hiszen a másik oldalon állnak. Bugár szorosan Fico mögött, az MKP pedig Orbán mögött.

Harmadszor, az ellenzék rosszabb állapotban van, mint egykor volt. Nincs egy olyan személy, aki elég erős lenne, akit tisztelnének az emberek, és aki képes lenne arra, hogy vezetővé váljon és alternatívát mutasson.

Negyedszer, a liberális demokrácia a világban mindenhol veszélyben van és krízisen megy keresztül. Az értékeiért és szabályaiért indított harcnak nem kell olyan érthetőnek és vonzónak lennie, mint amilyen 1998-ban volt. Akkor a csata arról szólt, hogy Nyugathoz vagy Kelethez fogunk-e tartozni.

Jelenleg a közvéleményre az olyan újfajta manipulációs eszközök hatnak, mint a közösségi oldalak, a konspirációs weboldalak, a Kreml által támogatott és szervezett beavatkozások a választásokba, valamint a közvélemény befolyásolása. Nos, nem lesz könnyű.

Szlovákia számára 2018 márciusa történelmi jelentőségű volt, reményt és esélyt adott nekünk. Viszont ahhoz, hogy ezek ne váljanak semmissé, nagyon sokat kell még tennünk.

Sme.sk, Ivan Mikloš: S Ficom to pôjde tažšie, ako s Mečiarom

Nyitókép: SME archívum